Formula-1: novemberre halaszthatják a Bahreini Nagydíjat - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2011.02.21. 12:10
Címkék
A Formula–1-es csapatvezetők hétfő este a barcelonai tesztelés után összeülnek, és döntenek arról, hogy várnak-e még a március 3. és 6. közé tervezett bahreini tesztelés törlésével. Közben a dubai Gulf News lap úgy értesült, hogy ha elmarad a Bahreini Nagydíj, a novemberi Abu-dzabi GP előtti héten rendeznék meg.

A Bahreinben a múlt hét elején kitört zavargások hat halálos áldozatot követeltek, több európai ország külügyminisztériuma is arra szólította fel honfitársait, hogy töröljék a Bahreinbe tervezett utazásukat, mert nem tudják garantálni a biztonságukat. A tesztelést március első hétvégéjén, az idénynyitó futamot egy héttel később, március 13-án tartanák meg.

A tesztelésekről a csapatok döntenek, míg a verseny megrendezése az FIA (Nemzetközi Automobil-szövetség) és a FOM (Formula One Management) hatáskörébe tartozik. Ha a csapatok az FIA-val egyeztetve nem erőltetik a szahíri gyakorlást, Jerez vagy Barcelona adhat otthont az utolsó, idény előtti közös gyakorlásnak.

A Gulf News értesülései szerint a március 13-ai verseny megrendezéséért a FOM-nak 40 millió dollárt fizető bahreiniek (akik további 20 milliót fizetnek azért, hogy náluk kezdődjön a szezon) ragaszkodnak a futamhoz, és arra is hajlandók, hogy későbbi időpontban rendezzék meg a versenyt.

Ha novemberre rendeződik a belpolitikai helyzet, az Indiai és az Abu-dzabi Nagydíj közti szabad hétvégén, november 6-án tarthatják meg a versenyt – ezzel igencsak húzós lenne a november, hiszen egymás után három futamot rendeznének meg szünet nélkül. Ez az utazást is bonyolítaná, és a csapatokra is óriási terhet rakna, hiszen alaposan fel kell szerelkezniük pótalkatrészekkel.

Bernie Ecclestone szerdára ígérte, hogy döntés születik az idénynyitó március 13-ai megrendezéséről, de nem kizárható, hogy már hétfőn eldől a futam sorsa. Az F1 gazdasági vezetője a döntést a bahreini koronahercegre, Szalman bin Hamad al-Kalifára bízta. Ha törlik a futamot, a szezon március 27-én Ausztráliában rajtol.

Legfrissebb hírek

Sergio Mullor: Nincsen személyes ellentétem Dróth Zoltánnal

Magyar válogatott
29 perce

Gyász: elhunyt Jurij Sziszikin kétszeres olimpiai bajnok tőröző

Egyéb egyéni
30 perce

Futsal: a magyar válogatott a döcögős első félidő után bedarálta a litvánokat

Magyar válogatott
1 órája

Magyar labdarúgó-válogatott: Király Gábor és Juhász Roland is optimistán várja a következő két selejtezős meccset

Magyar válogatott
1 órája

A mieink közel a 2. helyhez, Koszovó történelmet írhat – selejtezős számolgató

Foci vb 2026
1 órája

Menesztette az FC Kassa Frantisek Straka vezetőedzőt – hivatalos

Minden más foci
1 órája

ATP-vb: egygyőzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
2 órája

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik