Formula-1: A gyorsan kopó Pirellik ártanak a jó csapatoknak - Alonso

2011.02.28. 21:15
Címkék
Fernando Alonso szerint a Bridgestone-t a Formula–1-ben 2011-ben leváltó Pirelli gumigyár gyorsan kopó abroncsai lehetőséget teremtenek a középcsapatoknak arra, hogy beleszóljanak a nagyok küzdelmébe. A kétszeres világbajnok spanyol attól tart, hogy emiatt nem tudja maximálisan kihasználni autója előnyeit.

„A túl nagy kopás miatt sokkal több boxkiállást láthatnak majd a nézők, mint eddig, és ezzel minden egyes futamba újabb bizonytalansági tényező keveredik – mondta Alonso. – Nem tetszik ez nekem, mert így a legjobb csapatok, amelyek közé mi is tartozunk, nem élvezhetik teljesítménybeli fölényüket. Ez olyan, mint ha a fociban olyan szabályt vezetnének be, hogy minden meccsen rúgnának a csapatok félóránként egy-egy tizenegyest. Azt hiszem, a Real Madrid és a Barcelona nem lenne oda az ötletért."

Alonso hozzátette: erre semmiképpen sem foghatják a Ferrari esetleges kudarcát, hiszen a szabályok mindenkire ugyanúgy vonatkoznak. A spanyol szerint a Ferrari mellett a Red Bull, a Mercedes, a McLaren és a Renault küzd majd a győzelmekért, és a Toro Rosso lehet az idény meglepetéscsapata.

A Pirelli szándékosan, az FIA és a csapatok kérésére gyártott gyorsabban kopó abroncsokat, hogy ezzel is mozgalmasabbá tegye a versenyeket.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Egyesült Államok–Magyarország a hoki-vb-n

Minden más foci
1 órája

Antonelli-győzelem, Russell-dráma és Hamilton-dobogó az eseménydús montreali versenyen

F1
1 órája

Szetthátrányból megnyert meccsel kezdett Párizsban Djokovics

Tenisz
2 órája

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
2 órája

Megtört az átok, Ross Smith először nyert European Tour-tornát

Egyéb egyéni
2 órája

Öt gól 15 perc alatt; a Villarreal az Atleti kiütésével bronzérmes a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Jövőre is az elitben szerepel a magyar férfi jégkorong-válogatott!

Jégkorong
2 órája

Az Olympiakosz nyerte meg a férfi kosárlabda Euroligát

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik