A bahreini futam szervezői hisznek benne, lesz futam

Vágólapra másolva!
2011.02.17. 16:33
null
A bahreini szervezők hisznek benne: az idén is elrajtol az F1-es mezőny Szahírban (Fotó: Action Images)
Címkék
A Bahreini Nagydíj szervezői kitartanak elképzeléseik mellett, és továbbra is megvalósíthatónak tartják a március 13-ra kiírt szahíri Formula–1-es futam megrendezését. Az arabok annak ellenére derűlátók, hogy a hét végére tervezett GP2 Ázsia-futamot törölni kellett, és az F1 vezetői és szereplői is aggódva figyelik a Bahrein fővárosában, Manamában zajló összecsapásokat.

Az arab forradalmi hullám, amely Tunéziában és Egyiptomban már megdöntötte a hatalmat, kedden érte el Bahreint, és a tüntetők, valamint a hatalmi erők közötti összecsapások során már több mint hat ember életét vesztette.

A GP2-es futam törlése után sokan már azt is aggodalommal figyelik, hogy a sorozat mezőnye épségben el tudja-e hagyni a szigetországot.

Bernie Ecclestone a napokban azt mondta, nem tud garanciát vállalni rá, hogy megrendezik a futamot, de kapcsolatban marad a szervezőkkel. A futam előtti hétre négynapos tesztet is terveznek a szahíri versenypályára, az Abu-dzabi Nagydíj szervezői már szóltak, hogy a tréningezést náluk meg lehet tartani. Erről a csapatok a pénteken kezdődő barcelonai tesztelésen dönthetnek.

A verseny áthelyezésének minimális a valószínűsége (1997 óta nem történt ilyen, akkor a Portugál Nagydíjat váltotta le a jerezi Európai GP), inkább elképzelhető, hogy két hetet csúszik a rajt, amelyet Ausztráliában tartanak meg.

„A bahreini polgárok, valamint a hazánkba látogató külföldiek biztonsága a legfontosabb számunkra – írta közleményében Salman bin Isa Al Khalifa sejk, a pálya igazgatója. – Minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy sikeres Bahreini Nagydíjat bonyolítsunk le, és ennek érdekében szorosan együttműködünk a hatóságokkal. A legfontosabb a verseny résztvevőinek biztonsága, a fejleményekről idejében beszámolunk.”

Ecclestone csütörtökön maga is elismerte: van esély az idénynyitó törlésére, ha jövő hét szerdáig nem változik pozitívan a bahreini helyzet.

Legfrissebb hírek

A mieink közel a 2. helyhez, Koszovó történelmet írhat – selejtezős számolgató

Foci vb 2026
5 perce

Menesztette az FC Kassa Frantisek Straka vezetőedzőt – hivatalos

Minden más foci
16 perce

ATP-vb: egygyőzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
25 perce

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
27 perce

Triál: Fark Zalán hatodik a junior-világbajnokságon

Utánpótlássport
36 perce

Messi: Az emberek szeretete mindig velem lesz

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: mindhárom magyar továbbjutott a selejtezőből, hatodik a női puskás csapat összetettben

Egyéb egyéni
1 órája

Tóth Balázs: Rossi a lecserélésem után fél órával már írt is

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik