A Renault a dobogóra állna 2011 végén

Vágólapra másolva!
2011.01.21. 11:01
null
Az R31 a merésznél is merészebb lesz, a festése mindenesetre  szemet gyönyörködtető (Fotó: f1.forum.com)
Címkék
A Formula–1-es Renault-istálló az első három hely valamelyikén szeretne végezni a 2011-es szezonban – jelentette ki Eric Boullier csapatvezető, aki szerint igen merész lesz az új autó, az R31-es.

A Renault – amely 2010-ben az ötödik helyen végzett a konstruktőrök versenyében – január 31-én, Valenciában kezdi meg a tesztelést a 2011-es évadra, és a vezetők reménykednek, hogy az új autó a tavalyinál jóval nagyobb sikerekhez fogja segíteni a csapatot.

James Allison, a Renault technikai igazgatója az új névadó szponzor, a Lotus-csoport honlapjának adott interjújában elmondta: „Ez egy nagyon izgalmas periódusa az évnek, most látjuk meg, hogyan valósulnak meg a terveink, s közben mindent időre el kell készítenünk. Mindenki, aki követi a sportágat, hallhatta, hogy sok csapat emlegeti a merész és az agresszív szót a terveivel kapcsolatban, én viszont úgy vélem, hogy a mi megoldásunk a merésznél is merészebb lesz."

Eric Boullier korábban azt nyilatkozta, hogy az istálló versenyeket akar nyerni 2011-ben, ezért nagy a nyomás rajtuk, hogy az ehhez szükséges technikai hátteret biztosítani tudják.

„Győzni szeretnénk és sikeresek lenni az idei szezonban. Igaz, a nagyobb támogatás és figyelem terhet rak ránk, de ezt el kell tudni viselni. Tudjuk, hogy sokkal versenyképesebbek leszünk, mint tavaly. Bár még nem láttuk a többiek autóit, így is biztosak vagyunk abban, hogy sokkal erősebbek leszünk, mint 2010-ben."

Legfrissebb hírek

Humphries és Price is csoportelsőként jutott tovább a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
3 órája

Keddi sportműsor: nemzetközi kupameccsek három sportágban

Minden más foci
3 órája

Tóth Alex ki-ki meccsre készül; a 17 éves Galambos János busszal ingázik Szekszárd és Paks között

E-újság
4 órája

Kanapétól a pályáig – Patai Gergely publicisztikája

Egyéb csapat
4 órája

Fehérvári dominódőlés – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB II
4 órája

ATP-vb: simán győzött Fritz Musetti ellen, Sinner megint megverte Auger-Aliassime-et

Tenisz
5 órája

Vb 2026: a mexikói államfő elajándékozza egyes sorszámú belépőjét

Foci vb 2026
6 órája

Magabiztos nyíregyházi siker a női röplabda Extraligában

Röplabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik