Schumacher még mindig helyesnek tartja a visszatérését

Vágólapra másolva!
2010.12.14. 17:26
null
Schumacher továbbra is motivált, nem gondolja, hogy hibázott (Fotó: Action Images)
Címkék
A hétszeres Formula–1-es világbajnok Michael Schumacher egy interjúban elmondta: annak ellenére, hogy sokan tévedésnek tartják, ő nem érzi hibának a korábbi döntését, hogy visszatér a rajtrácsra, és élvezi az F1-es szereplést. Ugyanakkor nem csak kedvtelésből szeretne versenyezni – célja továbbra is a győzelem.

Schumacher elmúlt szezonban nyújtott teljesítménye sokak számára csalódást keltett, a német legenda ugyanis nem nyert versenyt 2010-ben, és saját csapattársánál, Nico Rosbergnél is 70 ponttal kevesebbet szerzett.

A hétszeres világbajnok azonban nem tartja hibának a visszatérését: mint elmondta, élvezi, hogy versenyezhet.

„Úgy érzem, helyes olyat csinálni, amit élvezek. Továbbra is pozitív gondolataim vannak a visszatérésemmel kapcsolatban, és rengeteg támogatást is kapok, sokan biztatnak" – mondta Schumacher a CNN-nek.

Ennek ellenére a pilóta nem csak szórakozni jött vissza a rajtrácsra: komolyan gondolja, hogy győzni szeretne.

„Természetesen sikeressé szeretném tenni a visszatérésemet. Akkor leszek igazán boldog, ha a csapattal sikerül nyernünk. Ezért dolgozom, ez a Formula–1-ben dolgozók nagy öröme."

Bár a Mercedes nem tudott nyerő autót építeni, a német versenyző reméli, 2011-ben ugyanolyan jó eredményeket érnek majd el, mint 2009-ben a jogelőd, a Brawn GP.

„Nagyon erős csapatunk van, mindenki nagyon nagy erőfeszítéseket tesz, a Mercedesnél is keményen dolgoznak, ezért nincs kétségem afelől, hogy a jövőben sikeresek leszünk" – zárta nyilatkozatát Michael Schumacher.

 

Legfrissebb hírek

Légióskörkép: Szoboszlai asszisztot adott, másik négy magyar játékos gólt szerzett – videók

Légiósok
42 perce

Jégkorong: jól hangoltak a vb-re az U18-as lányok hazai pályán

Utánpótlássport
46 perce

Scserbakova megkapja a 2022-es műkorcsolya Eb aranyérmét

Egyéb egyéni
1 órája

Menesztette spanyol edzőjét az Alba Fehérvár

Kosárlabda
2 órája

A Sassuolo elleni blama volt az utolsó csepp a pohárban, elbocsátotta edzőjét az Atalanta

Olasz labdarúgás
2 órája

Az eddigi legjobb magyar vb-szereplés: hetedik hely kerékpárlabdában

Egyéb csapat
2 órája

MOB: január 24-én lesz a közgyűlés

Egyéb egyéni
2 órája

Stollár Fanny: Túlteljesítettem az idei célokat

Tenisz
3 órája
Ezek is érdekelhetik