Jackie Stewart: Lenyűgöző a jelenlegi mezőny

2010.12.29. 14:29
null
Jackie Stewart nemcsak a múltat dicsőíti (Fotó: Action Images)
Címkék
Való igaz, a többség szerint a különböző korszakok legendás sportolóit összehasonlítani szinte lehetetlen feladat – Jackie Stewart most mégis kísérletet tett rá.

Ám aki azt hiszi, hogy a 72. életévét taposó háromszoros világbajnok az idős pilóták szokásos „Bezzeg a mi időnkben!" kezdetű okoskodással fárasztotta a hallgatóságot, nagyon téved.

„Szerintem ez minden idők legerősebb mezőnye – mondta 1969, 1971 és 1973 bajnoka az Autosportnak. – Teljesen hasonló a helyzet, mint amikor én versenyeztem. Nem hiszem, hogy Sebastian Vettel bármiben is különbözne Jim Clarktól, Graham Hilltől, Jack Brabhamtől vagy más, többszörös világbajnokoktól. A mai versenyzők ugyanolyanok, mint a régiek – ugyanaz a szenvedély, akarat, összpontosítás és istenadta tehetség jellemzi őket."

Stewart szavai különösen annak fényében meghökkentők, hogy többek között már az olyan pilóták is előszeretettel harsogják az „Ezek a mai fiatalok..." örökzöldet, mint például Jean Alesi, aki még 2001-ben is versenyzett.

Más exversenyzőkhöz hasonlóan a francia is a modern elektronikus rendszerek használatát rója fel a maiaknak, ami nyilvánvaló tévedés, hiszen ezen segédeszközök éppen Alesi idejében burjánoztak el a sportban – gondoljunk csak az azóta betiltott ABS-re, aktív felfüggesztésre vagy a kipörgésgátlóra. Stewart viszont jövőre még izgalmasabb versengésre számít a tehetségek között.

„Van egy sor remek pilóta, ráadásul az autók teljesítménye is egészen közel áll egymáshoz, ami garantálja az izgalmas versengést – szerintem kétezer-tíz legalább olyan jó volt, mint a hatvanas évek vége, hetvenes évek eleje. De úgy gondolom, a következő évad még kiemelkedőbb lesz, hiszen a versenyzők tapasztaltabban vágnak neki."

Legfrissebb hírek

Az MU adja a Premier League-idény legjobb játékosát

Angol labdarúgás
13 perce

Egy év után távozik Veszprémből a magyar szélső, NB I-es élcsapatban folytatja

Kézilabda
22 perce

Russell: Egy pillanatig sem kételkedtem magamban

F1
38 perce

„Nincs annál felemelőbb, mint amikor elismerik a munkádat” – Szalah érzelmes videóban búcsúzik

Angol labdarúgás
39 perce

Végső búcsút vettek kollégánktól, Horváth Tamástól

Egyéb egyéni
1 órája

Kozák Luca: Nagy önbizalmat adnak az eddigi eredmények

Atlétika
1 órája

Hosszú idő után nem borult a papírforma, kéz a kézben jutott fel a Vasas és a Honvéd – NB II-es idényértékelő

Labdarúgó NB II
1 órája

A Sky Sports is tényként kezeli Robbie Keane távozását

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik