Alonso egyáltalán nem tartana Vetteltől

Vágólapra másolva!
2010.12.27. 20:10
null
Tőle kellene tartanom? (Fotó: Action Images)
Fernando Alonso egyáltalán nem félne a Formula–1-es világbajnokság 2010-es idényét megnyerő Sebastian Vetteltől, ha a német pilóta a Ferrarinál a csapattársa lenne.

Alonsónak – akit éppen Vettel fosztott meg idén az utolsó futamon harmadik vb-címétől – nem jelentene problémát, ha az ifjú német a közeljövőben a Ferrarihoz igazolna.

„Egyáltalán nem félek Vetteltől – nyilatkozta a spanyol médiának az Oviedóban tartózkodó Alonso. – Ha egy nap a Ferrarihoz jönne, nem jelentene problémát. Amúgy sem féltem soha egyetlen csapattársamtól sem, mivel egyik sem tudott több pontot szerezni nálam az adott idényben., így nem látom, miért kellene bárkitől is tartanom."

Vettel esetleges Ferrarihoz szerződéséről azt követően kezdett komolyabban cikkezni a nemzetközi sajtó, hogy kijelentette: egyszer szívesen lenne az olasz istálló pilótája. Ezt követően Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke azt nyilatkozta, hogy Vettel előbb vagy utóbb az ő piros autójukat vezeti majd.

A világbajnoki címvédőt 2012-ig köti szerződése a Red Bullhoz, ám elképzelhető, hogy hamarabb elhagyja az idén a konstruktőrök vb-címét is besöprő csapatot, a Ferrarinál ugyanis finoman szólva sem elégedettek Felipe Massa teljesítményével – Montezemolo hetesre értékelte a brazil idei teljesítményét, míg Alonsóét 9.5-re.

Alonso azonban Vettel jövője helyett saját magára koncentrál. Elmondása szerint nincs kétsége afelől, hogy a következő szezonban olyan autót kap maga alá, amilyet szeretne, a Ferrari pedig, mint mindig, ismét a világbajnoki címet veszi célba

.

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

„Sokkal rosszabbul is alakulhatott volna” – Hamilton szerint jól kezdett a Ferrari

F1
2026.01.27. 21:02

Hadjar összetörte a Red Bullt a 2. tesztnapon; Leclerc bízik benne, hogy a mostani a Ferrari éve lesz

F1
2026.01.27. 18:29

Verstappen szinte azonnal piros zászlót okozott; megérkezett az eső Barcelonába

F1
2026.01.27. 13:14

Hétfőn kezdődik az F1-es tesztidény – minden, amit tudni érdemes a bejáratásról

F1
2026.01.25. 18:18
Ezek is érdekelhetik