Formula-1: érvénytelen jegyeket bocsátott ki a dél-csollai kormányzat

2010.10.23. 13:04
Címkék
Több száz embert haza kellett küldeni szombaton a jongnami pálya bejárataitól, mert érvénytelen jeggyel próbáltak meg bejutni a Dél-koreai Nagydíj edzésnapjára. A bonyodalmat az okozta, hogy a versenynek otthont adó Dél-Csolla tartomány kormányzata a futam szervezőivel történő egyeztetés nélkül adott ki ingyenes, saját gyártású jegyeket a viadalra.

Az ingyenjeggyel érkezők között főleg iskolások voltak, akiknek a kormányzat biztosította volna a belépést a pályára. „Sajnos csak tegnap tudtuk meg, milyen akcióba kezdett a kormányzat, de mivel nem egyeztetett velünk, nem tudjuk elfogadni az általa kibocsátott jegyeket” – mondta a rendezőbizottság egyik tagja.

Szombaton szép számban jelent meg a közönség a pálya mellett, 60-70 ezer néző előtt zajlott a hivatalos időmérő edzés. Vasárnapra 100-120 ezer embert várnak, ám a kormányzat baklövése mellett az éjszakai óráktól vasárnap délig várható esőzés által nehézzé váló közlekedés miatt is elmaradhat a nézőszám a várakozástól.

Legfrissebb hírek

Majoross Gergely: Tisztességesen játszottunk, ebben nincs hiányérzetem, a koronggal való játékban van

Jégkorong
3 perce

Socca: kikaptunk a románoktól, de folytatjuk az Eb-t

Magyar válogatott
14 perce

Görögország: a Panathinaikosz elköszönt Rafa Beníteztől

Minden más foci
16 perce

Férfi kézi: válságértekezletet tartottak a Ferencvárosnál – sajtóhír

Kézilabda
29 perce

Vb 2026: karantén vár a Kongói DK válogatottjára

Foci vb 2026
31 perce

Vadvízi kajak-kenu vb: nem jutottak döntőbe a magyarok sprintben

Kajak-kenu
55 perce

Férfi vízilabda ob I: nyert a Szeged, egyenlített az 5. helyért folyó párharcban

Vízilabda
59 perce

Antonelli és a Mercedes mindenki előtt; Albon mormotával ütközött a meghosszabbított montreali edzésen

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik