Jövőre 20 futam lesz, de új csapat nem

NSO / MTINSO / MTI
Vágólapra másolva!
2010.09.08. 15:36
null
Jövőre Indiában is rendeznek F1-es futamot (Fotó: sutton-images.com)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) az Indiai Nagydíj bevonásával jövőre már húsz Formula–1-es futamot rendez, méghozzá az ideihez hasonlóan 12 csapattal.

Az FIA szerdai tájékoztatása szerint az első indiai futamra 2011. október 30-án kerül sor, és ehhez jön az idén lebonyolított 19 verseny – köztük a Magyar Nagydíj –, változatlan helyszínekkel.

Az is eldőlt, hogy továbbra is 12 istálló állhat majd rajthoz, mivel egyetlen új jelentkező sem ütötte meg az FIA által elvárt szintet. A hírek szerint a spanyol Epsilon Euskadi, a volt F1-es világbajnok Jacques Villeneuve által fémjelzett Durango és a szerb üzletember, Zoran Sztefanovics által alapított Stefan GP szeretett volna bekerülni az F1-be.

„Miután márciusban bejelentettük, hogy várjuk azon alakulatok jelentkezését, amelyek szeretnének az F1 2011-es és 2012-es szezonjában indulni, és több team is érdeklődött. Azonban egyik jelölt sem felelt meg az új istállóval szemben támasztott kritériumoknak, így nem lesz tizenharmadik csapat a világbajnokságon" – olvasható az FIA közleményében.

A döntésben talán az is szerepet játszik, hogy a jelenlegi idényben szereplő három újonc istálló (a Hispania, a Lotus és a Virgin) nagyon gyengén teljesít a vb-n, még egyikük sem szerzett pontot – ráadásul a középmezőnytől is nagyon le vannak maradva.

 

A 2011-ES VERSENYNAPTÁR
Március 13.: Bahreini Nagydíj, Szahír
Március 27.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
Április 10.: Malajziai Nagydíj, Sepang
Április 17.: Kínai Nagydíj, Sanghaj
Május 8.: Török Nagydíj, Isztambul
Május 22.: Spanyol Nagydíj, Barcelona
Május 29.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 12.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 26.: Európai Nagydíj, Valencia
Július 10.: Brit Nagydíj, Silverstone
Július 24.: Német Nagydíj, Nürburgring
Július 31.: Magyar Nagydíj, Mogyoród
Augusztus 28.: Belga Nagydíj, Spa
Szeptember 11.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 25.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 9.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 16.: Dél-Koreai Nagydíj, Jeongam
Október 30.: Indiai Nagydíj, Új-Delhi
November 13.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
November 27.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
Legfrissebb hírek

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
4 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
5 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
7 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
9 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
11 órája

F1 75: tragikus, fekete hétvége Imolában

F1
11 órája

A Tanítsunk Magyarországért program diákjai is kérdeztek az F1-es sztároktól

F1
12 órája

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
12 órája
Ezek is érdekelhetik