Formula-1: Hülkenberg szerint Monte-Carlo tökéletes ellentéte jön

Vágólapra másolva!
2010.05.27. 09:54
Az újonc Nico Hülkenberg számára nem lesz ismeretlen a Török Nagydíj helyszíne, ugyanis tavaly a GP2-ben a pole pozícióból indulhatott, és a versenyen ötödik, míg a sprintfutamon a negyedik helyen végzett. A Williams fiatal német pilótája úgy véli, a török ring mindenben az ellentéte a monacói városi pályának, és abban reménykedik, hogy a hét végén eredményességben is sikerül ezt bizonyítania.

„Az isztambuli ring tökéletes ellentéte Monacónak, ráadásul itt az óra járásával ellentétes irányban haladunk. Ha valaki jól megy a hosszú egyenesekkel és a gyors kanyarokkal teletűzdelt pályán, elképesztő ritmusban lehet teljesíteni a köröket. Az egyik legszélesebb az aszfaltcsík, így számos helyen nyílik lehetőség az előzésre" – nyilatkozta az isztambuli pályáról Hülkenberg.

„Ugyan nagy kihívás ez a pálya a versenyzők számára, én mégis alig várom, hogy F1-es autóval körözhessek rajta. Ráadásul itt már tapasztalatokkal rendelkezem, hiszen tavaly a GP2-es futamon elég jól szerepeltem. Sokat számít, hogy nem kell vakon, ismeretek nélkül száguldanom, és a tapasztalatszerzés helyett rögtön a beállításokra figyelhetek. A csalódást hozó monacói verseny után bízom abban, hogy most sikerül bizonyítanom saját magam és a csapatom számára" – tette hozzá a Williams versenyzője.

Legfrissebb hírek

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
4 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
12 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
14 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
15 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
16 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
19 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
20 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
Tegnap, 14:33
Ezek is érdekelhetik