Formula-1: Barrichello nem tett le arról, hogy győz a kínai futamon

Vágólapra másolva!
2010.04.12. 15:04
A Williams két pilótája, Rubens Barrichello és Nico Hülkenberg egyaránt bizakodva várja a Formula–1-es világbajnokság soron következő futamát, a hétvégi Kínai Nagydíjat.  

„Igazán érdekes pálya a sanghaji. Jók a kanyarkombinációk és az a hosszú egyenes kör végén, amely tökéletes az előzéshez – vélekedett Rubens Barrichello. – Hogy megfelelően gyors kört fussunk, az autónak aerodinamikailag erősnek kell lennie, sokkal inkább, mint mechanikailag, de e két terület pontos elegyét nehéz elérni. Annak ismeretében, hogy hosszú és változatos versenypályáról van szó, kemény munka az autó tökéletes előkészítése. Az első futamgyőzelmemet Sanghajban arattam, és rendre azt gondolom, miért ne sikerülne nekem mindez újra."

A rutinos brazil csapattársa, az újonc Nico Hülkenberg is reménykedik a jó szereplésben, és úgy véli, a hosszú hátsó egyenesnél érdekes jelenetek alakulhatnak ki.

„Malajziához hasonlóan Kínában is versenyeztem már, két szezonnal ezelőtt az A1GP sorozattal. Mindig előny olyan pályán versenyezni, ahol már tapasztalatot szerzett az ember. Bármennyit szimulátorozhatsz, az sosem fogja pótolni a pályán szerzett gyakorlatot – mondta a fiatal német. – A kínai pálya egyébként nem tartozik a kedvenceim közé, mert kicsit személytelen, de van egy hosszú hátsó egyenese, amely kitűnő alkalmat ad az előzésekre. A verseny során érdemes lesz azt a helyet fél szemmel mindig figyelni, mert izgalmas jelenetek alakulhatnak ki."

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
6 perce

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
3 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik