Vettel: Kár érte, uraltuk a futamot

2010.03.28. 15:15
null
Így indult a futam a Red Bull számára (jobbra) – egy kilencedik hely lett belőle (Fotó: Action Images)
Címkék
A Formula–1-es világbajnokság Ausztrál Nagydíján az első két helyről rajtolók közül a két Red Bull-os pilótának, Sebastian Vettelnek és Mark Webbernek mindössze egy kilencedik hely jutott. A harmadik pozícióból induló Fernando Alonso szintén visszaesett, negyedik helyével mégis a spanyol pilóta lehetett a legboldogabb az élről startolók közül a futamot követően.

Sebastian Vettel a futam 26. köréig biztosan vezetett, akkor azonban kiesett a versenyből. A német pilóta a futam után megismételte korábban a csapatrádión is elhangzottakat, miszerint a kicsúszást technikai hiba okozta.

„Fékhibánk volt. A kör korábbi részében már éreztem vibrálást, tehetetlen voltam, elvesztettem az uralmamat az autó felett. Kár érte, mert úgy éreztem, hogy a körülmények ellenére uraltuk a futamot” – mondta Vettel, aki szerint kiesésével győzelmet szalasztott el.

Vettel csapattársa, Webber sem járt sokkal jobban. Az ausztrál versenyző a futam vége előtt két körrel belehajtott a Fernando Alonsót megelőzni próbáló Lewis Hamiltonba, így csak a kilencedik helyen ért célba. Webber a futam után hivatalos figyelmeztetést kapott a versenybíráktól a „manőver” miatt.

Fernando Alonso lényegesen jobban szerepelt a Red Bull-os kettősnél, annak ellenére is, hogy a rajtnál a spanyol pilóta járt a legrosszabbul, miután a későbbi győztes Jenson Buttonnal való ütközése után másodpercekig szembenézett a mezőny nagy részével.

„Végül is fantasztikus eredményt könyvelhettünk el a csapattal, ezt akár a futam előtt is aláírtam volna. Hiszen ha megnyered a versenyt, akkor is csak hét pontot versz az üldöződre, míg én most tizenkét pontot nyertem Vettellel és eggyel kevesebbet Michael Schumacherrel szemben, és más riválisokat is magam mögé szorítottam. Ha így nézzük, még azt is mondhatom, hogy jobban sikerült a futam, mint Bahreinben” – mondta a negyedik helyen végző Alonso.

A spanyol versenyző a futam után nem gondolta úgy, hogy csapattársa, Felipe Massa akadályozta volna a verseny közben. „Nem gondolom, hogy visszatartott volna. A csapattársainkkal is meg kell vívnunk, és ez még csak a világbajnokság második futama, szóval ilyen helyzetben nem lehet mit tenni. Ráadásul amikor megérkeztem Massa mögé, a gumijaim sem voltak a legjobbak, mert a futam elején nagyon igénybe vettem őket” – mondta a kétszeres világbajnok.

FORMULA–1, AUSZTRÁL NAGYDÍJ
Cikk a futamról, a dobogósok véleménye
Hamilton: „Életem egyik legjobb teljesítménye volt”
Barrichello és Hülkenberg nyilatkozata
Galéria
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Minden más foci
4 órája

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
4 órája

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
4 órája

Három magyar világbajnoki cím; Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

E-újság
5 órája

Ligue 1: először nyert a Rennes és a Paris FC

Francia labdarúgás
5 órája

Hungarian Darts Trophy: Ross Smith a bajnok, a döntőben lemosta Andersont

Egyéb egyéni
5 órája

Két öngól kellett hozzá, de több mint nyolc év után újra élvonalbeli bajnokit nyert a Depor

Spanyol labdarúgás
5 órája

NFL: visszatér a liga történetének egyik legjobb védője

Amerikai sportok
5 órája