Hamilton elismerte, rosszul kezelte Alonsót

2010.03.04. 19:39
null
Hamilton elismerte, sok hibát elkövetett - többek közt Alonsóval kapcsolatban (Fotó: Action Images)
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes Formula–1-es csapatának pilótája elismerte a BBC Sportnak adott interjújában: rosszul kezelte volt csapattársát, Fernando Alonsót a 2007-es szezonban. A Hamiltonnal kijönni képtelen Alonso dühösen távozott az istállótól egy év után, a fiatal angol pedig megnyerte a 2008-as világbajnokságot – 2010-re óriási versenyeket és kevesebb hibát ígér.

Az Alonsóval történt összezördülések természetesen azért is kerültek szóba az interjúban, mert Hamilton egy újabb világbajnokkal, a jelenleg regnáló Jenson Buttonnal dolgozhat együtt.

Korábban Alonso és Heikki Kovalainen is Hamilton kivételezett helyzetére panaszkodott a McLarenen belül – az angol versenyző úgy véli, nincs igazuk, és 2010-ben nem lesz konfliktusa csapattársával.

„Jensonnal nagyon jól megértjük egymást, és tanultam a korábbi évekből" – mondta Hamilton.

„Az első McLarennél eltöltött évemben a kétszeres világbajnokkal voltam egy csapatban, és őt tartotta mindenki esélyesnek. Utólag már azt kell mondanom, hogy nem kezeltem jól a helyzetet, félreértettem azt, hogy hogyan kellene az istállónak működnie. A csapat viszont ugyanazt a hátteret biztosítja mindkét versenyzőnek, sosem kaptam többet, mint a csapattársam. Egyenlő esélyeink voltak, és ez a legjobb. Nem könnyű ezt kezelni, mert valaki szükségszerűen gyorsabb lesz" – tette hozzá.

Az interjúban kifejezetten önkritikus Hamilton remek versenyeket vár 2010-től, és úgy véli, a világbajnoki cím sorsát az döntheti el, hogy ki követ el kevesebb hibát az év során.

„Rengeteg, rengeteg hibát elkövettem a pályafutásom során, és azt remélem, hogy idén sokkal kevesebbet fogok. Nagyon várom már a Michael Schumacher elleni csatákat, biztos vagyok benne, hogy ugyanazt a szintet tudja hozni, mint fénykorában. Óriási, hogy egy ilyen legenda is a pályán lesz. A tesztelés során egyszer az autója mögött mentem, és bevillant, hogy kit is követek. Hét világbajnokságot nyert, én egyet, és az is borzasztó nehéz volt. Hétszer elsőnek lenni – ez egészen elképesztő teljesítmény."

Legfrissebb hírek

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
10 órája

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
12 órája

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
14 órája

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10
Ezek is érdekelhetik