Formula-1: Jenson Button nagy előrelépést vár a melbourne-i futamra

2010.03.18. 15:51
null
Kategóriájának három klasszisa: két pilóta és egy autó (Fotó: Reuters)
Címkék
Jenson Button, a Formula–1 világbajnoka nagy javulást vár a jövő hétvégi futamtól, mert szerinte McLarenje jobban illeszkedik az ausztrál pályához, mint a bahreinihez.

„Az első verseny nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de nagy előrelépést várok az Ausztrál Nagydíjtól. Úgy gondolom, a McLarennek jobban fekszik majd ez a pálya, mint a bahreini" – mondta a brit világbajnok.

Jenson Button a hetedik helyen végzett az idénynyitó futamon vasárnap, míg csapattársa, Lewis Hamilton harmadikként ért célba.

Lewis Hamilton és Jenson Button ma egyéb kötelességének is eleget tett: a McLaren wokingi központjában az ő közreműködésükkel mutatták be a gyár új csodaautóját, az MP4-12C Automotive névre keresztelt sportkocsit.

Az autót egy év múlva kezdik el gyártani, az árát nem a minimálbérre bejelentett magyar állampolgárok pénztárcájához lőtték be, bár aligha ők számítanak célközönségnek. Egy ilyen járgányhoz már potom 35-50 millió forint közötti összegért hozzá lehet jutni, legalábbis az előzetes árkalkulációk szerint.

 

 

Legfrissebb hírek

Imre Bence: Kicsit nehézkes volt, de örülök, hogy megvan az első trófea

Kézilabda
21 perce

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
35 perce

Már mindenki az indulást várja – a héten kezdődik a női kosárlabda-vb

Kosárlabda
40 perce

A szabadság élvezete – Nádas Péter sajátos futóvilága

Népsport
1 órája

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
1 órája

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
1 órája

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Minden más foci
8 órája

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
8 órája