Formula-1: Button először úgy érezte, hogy katasztrofális döntést hoztak

2010.03.28. 10:14
Címkék
Az Ausztrál Nagydíjat megnyerő Jenson Button futam utáni nyilatkozatában arról beszélt, hogy a kerékcserét követő első néhány kanyar után – amikor gyakran elhagyta a pályát – úgy gondolta, hogy borzalmas döntést hoztak, ám végül nekik lett igazuk.
A DOBOGÓSOK NYILATKOZATAI
JENSON BUTTON
„Az volt a legfontosabb, hogy gyorsan kimentem az új gumikért. Először úgy éreztem, hogy katasztrofális döntést hoztam, hiszen az első kanyarokban a pályán is alig bírtam tartani az autót, ám szerencsére végül bebizonyosodott, hogy mégiscsak jó döntés volt. Nagyon különleges érzés újra nyerni, köszönöm a csapatnak a nagyszerű munkát.”
ROBERT KUBICA
„Nagyon nehezen sikerült felmelegítenem az új kerekeket, és a futam közepén még azt sem tartottam kizártnak, hogy ismét ki kell mennem a boxba, de végül a csapattal történt beszélgetés után amellett döntöttünk, hogy megpróbálok végig menni, és sikerült megszerezni a második helyet.”
FELIPE MASSA
„Ausztráliában mindig nehéz futamokon vettem részt, ezúttal sem volt máshogy. Nem mondhatnám, hogy tökéletesen alakult számomra a hétvége, de két verseny alatt egy második és egy harmadik helyezést értem el, ami nagyon jó eredmény."

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Minden más foci
5 órája

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
5 órája

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
6 órája

Három magyar világbajnoki cím; Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

E-újság
6 órája

Ligue 1: először nyert a Rennes és a Paris FC

Francia labdarúgás
6 órája

Hungarian Darts Trophy: Ross Smith a bajnok, a döntőben lemosta Andersont

Egyéb egyéni
6 órája

Két öngól kellett hozzá, de több mint nyolc év után újra élvonalbeli bajnokit nyert a Depor

Spanyol labdarúgás
6 órája

NFL: visszatér a liga történetének egyik legjobb védője

Amerikai sportok
7 órája