Formula-1: a Bridgestone év végén biztosan kiszáll a száguldó cirkuszból

2010.03.18. 19:04
Címkék
A Formula-1 jelenlegi kizárólagos gumiszállítója, a Bridgestone cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint év végén mégsem távozik a száguldó cirkuszból.

A japán nagyvállalat tavaly év végén jelentette be, hogy 2010 után távozik a sportágból, így a Nemzetközi Automobil-szövetségnek (FIA) tendert kell kiírnia a távozó beszállító pótlására.

Bár az utóbbi hetekben több olyan hír is felröppent, mely szerint a Bridgestone-t mégis sikerül rávenni a folytatásra, a cégnél most ezt kategorikusan cáfolták:

„Meghoztuk a döntésünket, és ezen semmi sem változtathat"  – nyilatkozta Hiroshi Jasukawa, a Bridgestone motorsport igazgatója az Autosportnak.

Bár az FIA még nem írta ki a jövő évre vonatkozó tendert, a hírek szerint a koreai Hankook és Kumho érdeklődik a hivatalos beszállítói pozícióért.

Legfrissebb hírek

Imre Bence: Kicsit nehézkes volt, de örülök, hogy megvan az első trófea

Kézilabda
26 perce

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
40 perce

Már mindenki az indulást várja – a héten kezdődik a női kosárlabda-vb

Kosárlabda
46 perce

A szabadság élvezete – Nádas Péter sajátos futóvilága

Népsport
1 órája

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
1 órája

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
1 órája

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Minden más foci
8 órája

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
8 órája