„Fel sem vetődött bennem, hogy kiszálljak”

Vágólapra másolva!
2010.01.21. 12:53
null
Massa (jobbra) számára sohasem volt kérdés, hogy folytatja-e (Fotó: Action Images)
Címkék
Felipe Massa, a tavaly a Magyar Nagydíjon életveszélyesen megsérülő brazil Ferrari-pilóta kijelentette, hogy a súlyos baleset ellenére sohasem vetődött fel benne, hogy elhagyja a Formula–1-et. Az új idénnyel kapcsolatban még korainak tartja az esélyek latolgatását, de azt pozitívan értékelte, hogy már a szezon közben elkezdték fejleszteni az új autót.

Massa tavaly a Hungaroringen szenvedett életveszélyes fejsérülést, amikor egy másik autóról lerepülő alkatrész eltalálta. A horrorisztikus sérülés ellenére a 28 éves brazil pilótában egy percig sem fordult meg, hogy abbahagyja a versenyzést.

„A baleset után fel sem vetődött bennem, hogy kiszálljak. Meg voltam róla győződve, hogy már Valenciában ott lehetek a pályán. A sérülés egyáltalán nem változtatott meg semmit a munkához való hozzáállásomon. A nehézségekből, amelyekkel meg kellett küzdenem az életem során, mindig tudtam tanulni valamit" – nyilatkozta Massa.

„A Ferrari mindenben támogatott, amióta a csapathoz érkeztem, az emberi rugalmasság egészen hihetetlen volt. Még túl korai lenne jósolni a következő szezonra, hiszen nem ismerjük az új autónk teljesítményét, illetve hogy hozzánk képest hol tart a többi istálló, de az mindenképpen jó döntés volt, hogy már a szezon közben elkezdtük a fejlesztéseket" – tette hozzá a brazil pilóta.

Massa pénteken immáron harmadik alkalommal fog Ferrari-volán mögé ülni a balesete után, egy 2008-as modellt fog tesztelni Catalunyában.

„Fiorano és Mugello után ez újabb jó lehetőség, hogy visszaszokjak a vezetéshez, ráadásul izgalmas pályán tehetem ezt" – mondta Massa.

Mint tegnap beszámoltunk róla, Valentino Rossi a barcelonai Formula–1-es pályán is egy 2008-as Ferrarival tesztelt. A világklasszis motoros két napig gyakorolhat a katalán ringen egy olyan autóval, amit Mugellóban már kipróbált.

Legfrissebb hírek

Tyson Fury Budapesten válaszolt a kérdésre – mikor tér vissza a ringbe….

Ökölvívás
5 perce

Az FTC megőrizné a lendületét, az UVSE revansra készül a női vízilabda ob I döntőjében

Vízilabda
14 perce

Madaras Norbert: Az olimpia utáni évben mindig az újjáépítés kerül előtérbe

Vízilabda
44 perce

Évszázada a versenylovak otthona a Kincsem Park

Népsport
1 órája

Szinte tét nélküli, mégis fontos meccs vár Kerkez Milosra

Angol labdarúgás
1 órája

Lőw Zsolt a brémaiak ellen már számíthat Gulácsi Péterre

Német labdarúgás
1 órája

Evezés: eljött a fiatalok ideje

Utánpótlássport
2 órája

Aranyrangadó Győrben: az ETO-nak nyernie kell, az FTC nem kaphat ki

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik