Formula-1: fellebbez az FIA Flavio Briatore felmentése ellen

2010.01.11. 18:35
null
Tovább tart a Briatore-ügy (Fotó: Imago)
Címkék
Amint arra korábban már utalás történt, így várni lehetett, az hétfőn megtörtént és hivatalosan is bejelentést kapott: a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) fellebbezést nyújt be Flavio Briatore ügyében.

A Renault istálló volt csapatfőnökét azért vették elő és kérték számon a nemzetközi szövetség illetékesei, mert a 2008-as versenyévadban a Szingapúri Nagydíjon azt az utasítást adta csapata versenyzőjének, Nelsinho Piquet-nek, hogy szándékosan okozzon balesetet, így segítve győzelemhez Fernando Alonsót.

A FIA példás szigorral lépett fel az eset kapcsán: a szándékosságot elismerő Renault-t két éves – amúgy felfüggesztett –, míg a végig tagadó Briatore örökös eltiltást kapott. A két érintett pilótát nem marasztalták el.

Briatore az ügy kapcsán egy párizsi bírósághoz fordult, amely igazat adott neki. A bírósági döntés nyomán a FIA-nak 15 ezer eurós kártérítést kell fizetnie – a volt csapatvezető másfél millió euróban gondolkodott –, de a szövetség fellebbezett a múlt hét keddi döntés miatt.

Az ügyben szintén erősen érintett volt főmérnököt, Pat Symondsot ugyancsak felmentették az eredetileg öt éves eltiltás alól, esetében ötezer euró a kártérítés.

Legfrissebb hírek

A Lamin Colley-gól: nem kell szemüveg a bírónak

Labdarúgó NB I
52 perce

„Ha ketchupot kérsz a pizzádhoz, Olaszországban rendőrt hívnak” – exkluzív interjú Marco Rossival

Magyar válogatott
1 órája

Reformígéret női kajakban, égi segítség kenuban

Kajak-kenu
1 órája

Vancsa Zalán: Megmutatom, mennyit fejlődtem

Légiósok
1 órája

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
8 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
8 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
8 órája