„Csak a második számú pilóta vagyok”

Vágólapra másolva!
2010.01.12. 17:25
null
Lewis Hamilton (balra) izgalmas idényt vár (Fotó: Action Images)
Címkék
Hamilton szerint az, hogy négy világbajnok és tizenegy futamgyőztes vesz részt a futamokon, hogy az autók között minimális a különbség, garancia arra, hogy látványos futamokat lásson a nagyérdemű.
„Az idei lehet az egyik legizgalmasabb szezon a Formula–1 történetében, legalábbis számomra” – kezdte nyilatkozatát a világbajnokságot tavalyelőtt elképesztő hajrában megnyerő Hamilton.

„Különösen Michael Schumacher visszatérésével. Csapattársam a címvédő, Felipe Massa felépült és a Ferrari megszerezte Fernando Alonsót… A legjobb pilóták a legjobb csapatokban vannak, úgyhogy azt hiszem, a legizgalmasabb idény lehet a mostani” – folytatta a McLaren pilótája.

Button érkeztével Hamilton a 2-es rajtszámmal az autóján vághat a szezonnak – az 1-es a címvédőé –, a 2008-as győztes tréfálkozott is csapaton belüli pozíciójával.

„A csapat nagyon keményen dolgozik, hogy olyan gyors lehessen, amennyire csak képes, de akkor ő lesz a világbajnok. Én nem vagyok az… Én csak a második számú versenyző vagyok” – mókázott Hamilton.

Hamilton ezt követően kitért idei autójára, az MP4-25-re is:

„Rajta tartom a szemem, amióta szeptemberben elkezdtük fejleszteni, és rengeteget tettem a javulás érdekében. Minden évben többet kell tennem az autóért. Rengeteget voltam a gyárban, nagyon sok munkával értük el, hogy egyre jobb és jobb legyen a kocsi” – fejezte be Hamilton.
Legfrissebb hírek

Az FK Csíkszereda döntetlent játszott az utolsó idegenbeli meccsén

Minden más foci
27 perce

Marko nem vár fordulatot az imolai fejlesztésektől; veszélyben lehet Horner pozíciója a Red Bullnál?

F1
38 perce

Kajak-kenu vk: öt olimpiai érmes és 14 újonc ül hajóba Szegeden

Kajak-kenu
2 órája

Tyson Fury Budapesten válaszolt a kérdésre – mikor tér vissza a ringbe….

Ökölvívás
2 órája

Az FTC megőrizné a lendületét, az UVSE revansra készül a női vízilabda ob I döntőjében

Vízilabda
2 órája

Madaras Norbert: Az olimpia utáni évben mindig az újjáépítés kerül előtérbe

Vízilabda
3 órája

Évszázada a versenylovak otthona a Kincsem Park

Népsport
3 órája

Szinte tét nélküli, mégis fontos meccs vár Kerkez Milosra

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik