Alonso kapcsolatokat épített a Ferrarinál

2009.12.02. 12:07
Címkék
Kétnapos vizitre érkezett a Ferrari maranellói főhadiszállására Fernando Alonso, az olasz Formula–1-es csapat 2010-re szerződtetett kétszeres spanyol világbajnoka, akinek az egyik mérnök azt az élces beszólást engedte el, hogy „két nap alatt többet lát a gyárból, mint mások két év alatt".
Massa és Alonso erős csapatot alkot (Fotó: Reuters)
Massa és Alonso erős csapatot alkot (Fotó: Reuters)

Állítólag a mérnök nem minden célzás nélküli utalást tett, hiszen sokan Alonso elődjét, Kimi Räikkönent hallották ki a sorok közül.

A spanyol pilóta a látogatás során elismerte: ő az, aki új állomáshelyre, új csapathoz érkezett, ezért a legnagyobb tisztelettel kell közelednie a már ott dolgozók felé, hogy elnyerje a bizalmukat. A kölcsönös bizalom ugyanis alapfeltétele a gördülékeny és hatékony munkának, úgy a mérnökökkel, mint a szerelőkkel.

„A hátralévő hónapok egyik feladata az, hogy a megérkezésemtől az első futamig rendelkezésünkre álló időszak során jól megértsük egymást a csapaton belül, és megfelelően tudjunk együtt dolgozni" – nyilatkozta a 28 éves spanyol versenyző.

„Korábban nagyon jó szakemberekkel dolgozhattam együtt – utalt Alonso a Renault-nál eltöltött hét évre –, ők valóban kiválóan értik a munkájukat. De feltételezem, hogy a Ferrari szakemberei pedig a legjobbak a világon." 

Alonso a Ferrari gépparkjából egy 458-as, valamint egy 599-es típusú országúti modellt választott magának ahhoz, hogy kipróbálja a sportágban legendás fioranói tesztpályát.

Alonso beszállásával ismét kérdőjelessé, és talán fölöslegessé is vált azon morfondírozni, ki lesz a Ferrari első, illetve második számú pilótája a 2010-es idényben – csapattársa, Felipe Massa mindenesetre a korrekt viszonyban bízik.

„Alonso nagyszerű pilóta, ezt mindenki tudja róla – udvariaskodott Massa. – Szerintem jó kapcsolatot tudunk majd kialakítani egymással. Úgy vélem, mi alkotjuk majd a legerősebb párost a világbajnokságon. Nem tartom valószínűnek, hogy Fernando érkezése bármilyen negatív változást eredményez majd a karrieremben, vagy a Ferrarin belül. Mindketten remek versenyzők vagyunk, amiből a csapatunk profitálhat."

Legfrissebb hírek

Hazájában folytatja az MTK-tól távozó légiós – hivatalos

Labdarúgó NB I
18 perce

Az FTC elleni kiesés után még maradt, most már tényleg távozik a Trabzonspor edzője

Minden más foci
1 órája

Fiatal divattervezők értelmezték újra a jégkorongozók viseletét

Jégkorong
1 órája

Guineai középpályást szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

„Utat engedek a fiataloknak” – Antonio Rüdiger visszavonult a válogatottól

Német labdarúgás
2 órája

(T)örök emlék: dokumentumfilm a vb-kijutás történetéről

Kosárlabda
2 órája

Vanczák Vilmos a búcsúzó Lionel Messiről: Valahol jó érzés, hogy én is részese vagyok a válogatottbeli karrierjének

Minden más foci
2 órája

Röplabda MK: a férfiaknál biztosan lesz a négy között nem élvonalbeli csapat

Röplabda
2 órája