A brit Oliver Turvey a McLarennél tesztel

2009.11.30. 19:42
Címkék
Egy 22 éves fiatalembert, név szerint Oliver Turveyt teszteli a Formula-1-es McLaren-csapat. A GP2-ben versenyző pilóta a héten a jerezi pályán mutathatja meg képességeit. Turvey neve csak a száguldó cirkusz világában ismeretlen egyelőre még, a szakmában már felfigyeltek rá: 2006-ban ő nyerte a McLaren Autosport BRDC fiatal sofőröknek járó díját.

 

 

Jerezben pályafutásának egyik nagy pillanatához érkezett Oliver Turvey (Fotó: f1racing.net)
Jerezben pályafutásának egyik nagy pillanatához érkezett Oliver Turvey (Fotó: f1racing.net)

„Korábban már rengetegszer fordult meg az a pillanat a fejemben, hogy megkapom a lehetőséget és egy Formula-1-es autót vezethetek, úgyhogy nagy izgalommal tekintek a jerezi tesztelés elé, amelyre a Vodafone McLaren Mercedes csapatnál lesz alkalmam" – mondta Cumbria Turvey.

„Elsődleges célom az, hogy élvezzem ki azt a lehetőséget, rutint szerezhetek, hiszen még nagyon sok mindent meg kell tanulnom erről a szakmáról. Továbbá szeretnék segíteni a csapatnak a 2010-es előkészületekben."

„Egy Formula-1-es gépet vezetni minden autóversenyző álma, örülök neki, hogy alkalmat tudunk biztosítani arra egy korábban kitüntetett tehetségnek, hogy velünk teszteljen és rutint szerezzen sikeresnek ígérkező karrierjében" – mondta Martin Whitmarsh csapafőnök.

A McLaren két brit pilótával vág neki a 2010-es szezonnak, Lewis Hamilton mellé megszerezték az aktuális világbajnokot, nem mellékesen honfitársát, Jenson Buttont. Tesztpilótákat viszont még nem nevesítettek és véglegesítettek a wokingiak.

Turveyt nyolc évesen ejtette rabul az autósport, akkor már egy gokartban körözött, hogy három évvel később a kadett osztályban versenyezzen. Évről-évre lépegetett előre a ranglétrán, 2008-ban a brit F3-as sorozatban állhatott rajthoz, majd a GP2-ben mutatta meg képességeit. A 2009–2010-es GP2 Asia Series nevű sorozat eddigi futamain egy nyolcadik és egy negyedik helyet tudott felmutatni eddig.

Legfrissebb hírek

Hazájában folytatja az MTK-tól távozó légiós – hivatalos

Labdarúgó NB I
18 perce

Az FTC elleni kiesés után még maradt, most már tényleg távozik a Trabzonspor edzője

Minden más foci
1 órája

Fiatal divattervezők értelmezték újra a jégkorongozók viseletét

Jégkorong
1 órája

Guineai középpályást szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

„Utat engedek a fiataloknak” – Antonio Rüdiger visszavonult a válogatottól

Német labdarúgás
2 órája

(T)örök emlék: dokumentumfilm a vb-kijutás történetéről

Kosárlabda
2 órája

Vanczák Vilmos a búcsúzó Lionel Messiről: Valahol jó érzés, hogy én is részese vagyok a válogatottbeli karrierjének

Minden más foci
2 órája

Röplabda MK: a férfiaknál biztosan lesz a négy között nem élvonalbeli csapat

Röplabda
2 órája