Formula-1: rendkívüli felsővezetői ülés a Renault-nál, nem száll ki a csapat

Vágólapra másolva!
2009.11.05. 08:25
null
Angol lapértesülések szerint a Renault-nál is homályosan látják a jövőképet, a csapatnál cáfoltak (Fotó: Reuters)
Címkék
A BBC értesülései szerint a Renault vezetői tegnap rendkívüli ülést tartottak Párizsban, amelyen a cég Formula–1-es csapatának jövőjéről tárgyaltak.

A BBC úgy tudja, hogy a francia istálló vezetői azon gondolkoznak, hogy a Toyota után ők is kiszállnak a száguldó cirkuszból, és jövőre már csak motorbeszállítóként vesznek részt a sportágban, ám Jean-Francois Caubet, a cég ügyvezető igazgatója úgy nyilatkozott a francia L'Equipe napilapnak, hogy már a 2010-es világbajnokságra készülnek.

„Már szerződést kötöttünk a pilótáinkkal, és elfogadtuk jövő évi költségvetésünket. A kétezer-tízes vébé már elkezdődött. Lehet, hogy nem leszünk világbajnokok a következő évben, de sokat fejlődhetünk" – mondta Caubet.

A RENAULT VEZÉRIGAZGATÓJA TÜRELEMRE INT 
 

„Mindenki legyen türelemmel. Még az év végéig be fogjuk jelenteni, hogy mik a terveink a Formula-1-ben a jövőre vonatkozóan" – nyilatkozta ma délután a Reuters hírügynökségnek Carlos Ghosn, a Renault vezérigazgatója.

 

Legfrissebb hírek

NBA: a második félidőben fordított a címvédő OKC a Memphis ellen

Amerikai sportok
18 perce

TF: száz éve a magyar nemzet szolgálatában

Egyéb egyéni
28 perce

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
41 perce

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
55 perce

Hugo Descat: A hitünk volt a fordítás kulcsa  Szegeden

Kézilabda
1 órája

Tovább hasít Stafford és a Rams, ezúttal a 49ers kapott nagy pofont – videók 

Amerikai sportok
1 órája

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik