Button hosszabbítana a Brawnnal

2009.10.19. 21:32
null
Jenson Button 2010-ben is a Brawnnal csatázna a győzelemért (Fotó: Action Images)
Címkék
A Formula–1 újdonsült világbajnoka, a brit Jenson Button maradna a Brawn GP alkalmazásában, és bebizonyítaná, hogy az istálló szereplése nem egyéves csoda.

A pilótának nem kis fizetéscsökkentésbe kellett év elején belemennie - a hírek szerint nagyjából 5 millió fontról van szó - annak érdekében, hogy a Honda utódjaként szereplő Brawn GP-nél versenyezhessen.

Button jelenleg új szerződést szeretne elérni istállójától, amellyel reményei szerint jövőre is harcolhat a világbajnoki címért.

„Itt akarok lenni a következő évben, egy olyan csapatnál, amellyel az idei évhez hasonlóan győzelemért csatázhatok" - kezdte nyilatkozatát a világbajnok.

„A Brawn képes erre. Ez a csapat nem csak egy egyéves csodacsapat. Van néhány elképesztően tehetséges ember az istállónknál" - tette hozzá Button.

„Talán nem vagyunk olyan nagyok, mint egyéb csapatok, de ez a következő idényben, amelyben költségvetési megszorítások lesznek, meg fog térülni, és megvan a megfelelő számú emberünk jövőre" - folytatta a brit versenyző.

„Nagyszerű helyzetben vagyunk, hiszen bár dolgoztunk az idei autón, amennyire az lehetséges volt, de közben folyamatosan fejlesztettük a következő évit is" - mondta Button, majd kitért saját idei teljesítményére is.

„Nagyszerű érzés világbajnoknak lenni, és személy szerint úgy érzem, hogy megérdemeltem. Én voltam a legjobb 16 futamon keresztül, és pont erről szól a világbajnoki cím. Életem legjobb teljesítményét nyújtottam a Brazil Nagydíjon" - zárta mondandóját Button.
 

Legfrissebb hírek

Népsport: közértreklám dobókörből, súlygolyóval

Népsport
10 perce

Tajti-Márton Anita a Magyar Atlétikai Szövetség új elnöke

Atlétika
15 perce

MLSZ: indul a jegyértékesítés az első két hazai NL-meccsre

Magyar válogatott
38 perce

Bolla Bendegúz: Vezérszerepet várnak tőlem a Rapidnál

Légiósok
39 perce

EURÓPA-LIGA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Európa-liga
50 perce

A Manchester United sztárja alig hitte el, hogy fia Szoboszlaiért rajong

Angol labdarúgás
56 perce

Torna-vk: kétszeres olimpiai bajnok világsztár érkezik Szombathelyre

Torna
1 órája

Keresztes Krisztián: Ha hiszel magadban, te fejeled el a labdát

Légiósok
1 órája