Formula-1: Massa ugyanolyan „állat” a pályán, mint volt

2009.10.12. 14:34
Címkék
Felipe Massa a Magyar Nagydíjon elszenvedett balesete után először vezetett Formula–1-es autót hétfő délelőtt.

A brazil pilóta a korábbi híreknek megfelelően egy 2007-es Ferrarival rótta a köröket a Fiorano pályán.

„Amikor az autóban ültem, úgy éreztem, hogy nem is volt balesetem. Ugyanolyan állat vagyok, mint korábban. Minden jól ment, jó fizikai állapotban vagyok. Nincs problémám a látásommal, nemhogy egy, hanem két versenyen is elindulnék egymás után. De elővigyázatosságból még várnom kell egy kicsit" – mondta Massa.

Mint beszámoltunk róla, a Ferrari hivatalos közleményben tudtatta, hogy Massa ebben az évben már nem versenyez a száguldó cirkuszban.

Legfrissebb hírek

Hadjar az Olasz Nagydíjat is kihagyja – hivatalos

F1
4 perce

Tóth Balázs helyett a Wolverhamptontól vett kölcsön kapust a Fradi első El-ellenfele

Európa-liga
40 perce

Nyítl vízi úszás: kezdődik a junior-vb Argentínában

Utánpótlássport
45 perce

„Méltóság kérdése volt” – Kessié ügynöke visszavágott a Juventus vezérigazgatójának

Olasz labdarúgás
1 órája

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
1 órája

A 80-as évek jugoszláv legendáját, Ivan Gudeljt gyászolja a Hajduk Split

Minden más foci
1 órája

A síelőknél maradnak semlegesek az oroszok és a fehéroroszok

Téli sportok
1 órája

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
2 órája