Formula-1: Barrichello csak magával foglalkozik, Vettel nem adja fel

2009.10.17. 22:55
Címkék
Az élről induló Rubens Barrichello csak magával akar foglalkozni a vasárnapi Brazil Nagydíjon. A világbajnoki címre hajtó, hazai közönség előtt versenyző célja a futamgyőzelem, és csak utána kérdezi meg a csapattól, hol végeztek riválisai, Jenson Button és Sebastian Vettel.

„Természetesen nagyszerű, hogy az élről indulhatok holnap – kezdte nyilatkozatát a boldog Barrichello. – Nem figyelem majd, hogy mi zajlik mögöttem. Olyan keményen versenyzek majd, amennyire csak tudok, hogy megnyerjem a futamot, és ha vége a versenynek, bekapcsolom a rádiót, és megkérdezem, hányadik helyen végzett Jenson és Sebastian. Nagyon várom már a holnapot."

A hazai közönség előtt versenyző Barrichello a szurkolókról sem feledkezett el: „Nagyszerű volt látni, hogy a nézők az eső ellenére is maradtak. Azt hittem, hogy elmennek majd, de nagyon boldog vagyok, hogy nem ezt tették."

A világbajnoki pontversenyben élen álló Jenson Button szűkszavúan annyit mondott, hiba volt a csapattól, hogy a Q2 végén nem váltottak átmeneti gumikra, miközben sok riválisuk ezt tette – a hiba következtében Button csak a 14. helyet szerezte meg.

A holnap a 16. helyről induló Sebastian Vettel nem adja fel a harcot, és úgy gondolja, nem szállt el minden esélye a futamgyőzelemre és a világbajnoki címre. „Persze sokkal jobb lett volna az élmezőnyből rajtolni, de ez nem jött össze: ilyen az élet! El kell fogadnunk, de azt hiszem, több pilóta is nyert már futamot ilyen hátulról rajtolva" – jelentette ki a Red Bull-Renault német pilótája.

Vettel csapattársa, a második helyről induló Mark Webber vicces választ adott arra a kérdésre, hogy tudja-e segíteni a németet holnap a vb-címért folyó csatában: „Természetesen! A rajt után azonnal félreállok, és elengedem magam mellett az egész mezőnyt…"

Az időmérőről szóló cikkünket ide kattintva olvashatja!

Legfrissebb hírek

Niké Liga: kiharcolta a bennmaradást a Komárom

Minden más foci
14 perce

Vívás: Battai Sugár bronzérmes a női kardozók limai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
37 perce

Rokkó kétszer is bevágta a románoknak!

Magyar válogatott
40 perce

Harry Kane triplázott, hat év után újra kupagyőztes a Bayern München

Német labdarúgás
57 perce

F1, Kanadai Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

Vízilabda: Mészáros hatot vágott, az OSC fordított és nyert az Eger ellen

Vízilabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: egyenlített az Atomerőmű a bronzcsatában, kiesett a ZTE

Kosárlabda
2 órája

Majoross Gergely: A második harmad nem tetszett, fejben sem, ahogy kezeltük a problémáinkat

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik