Nelsinho Piquet: „Nem várom, hogy megbocsássanak”

Vágólapra másolva!
2009.09.21. 21:11
Címkék
Nelsinho Piquet a baleset-botrány után is szeretne visszatérni a Formula–1- be, annak ellenére, hogy az eset következtében valószínűleg nincsen olyan csapat, amelyik bízna a brazil pilótában.
Nelsinho Piquet-nek előlről kell kezdenie mindent (fotó: Reuters)
Nelsinho Piquet-nek előlről kell kezdenie mindent (fotó: Reuters)

„Az elmúlt 12 hónapban kénytelen voltam sok kemény leckét megtanulni, és átértékelni, hogy mi is fontos igazán az életben" - közölte Nelsinho Piquet hétfőn, miután az FIA kihirdette ítéletét a botrány kapcsán.

„Továbbra is szeretnék a Formula-1-ben versenyezni. Tudom, hogy újra nulláról kell elkezdenem a pályafutásomat, de remélem, hogy valamelyik csapat felismeri, milyen rosszul kezeltek engem a Renault-nak, és esélyt ad arra, hogy bizonyítsam tehetségemet, amit már az F3-ban és a GP2-ben is megtettem" - adott hangot reményeinek a brazil pilóta, aki elmondta, már megbánta, hogy szándékosan összetörte autóját a tavalyi szingapúri versenyen.

„Minden nap azt kívánom, bárcsak ne tettem volna meg. A Renault új vezetői úgy döntöttek, jobb elmondani az igazat, és viselni a következményeket. Az a legfontosabb, hogy többször ne történjen ilyen" - mondta Piquet, aki Flavio Briatoréhoz fűződő kapcsolatáról is beszélt.

„Ki voltam szolgáltatva Briatore úrnak. Most már mindenki ismeri az ő igazi személyiségét, amit eddig csak azok ismertek, akikkel hozzám hasonlóan viselkedett. A Szingapúri Nagydíjig sikerült neki teljesen elszigetelnie engem, akkor éltem át életem eddigi mélypontját" - mesélte a brazil, aki tudja, egykönnyen nem fognak megbocsátani neki azért, amiért kitálalt.

„Végezetül annyit szeretnék mondani a Formula-1-ben dolgozóknak (köztük a sok jó embernek a Renault-nál), a szurkolóknak és a vezetőknek, hogy sajnálom. Nem várom, hogy megbocsássanak vagy elfelejtsék ezt az esetet, de most legalább úgy ítélkezhetnek, hogy ismerik mi történt valójában."

Legfrissebb hírek

Kiss Virág ősztől újra külföldön pattogtat

Kosárlabda
1 perce

Kétszer volt az év edzője az NBA-ben, mostantól ő a New York Knicks trénere

Amerikai sportok
20 perce

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
27 perce

Viharos klubváltása után először a PSG ellen Kylian Mbappé

Klub-vb
1 órája

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
1 órája

A Fluminense kőkemény védekezése döntőt érhet a klub-vb-n

Klub-vb
1 órája

Keddi sportműsor: Fluminense–Chelsea elődöntő a klub-vb-n

Minden más foci
8 órája

Három meccs van hátra a klub-vb-ből; Babos Tímea újra a győztes úton

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik