Az örökre száműzött Briatore pert fontolgat

2009.09.22. 12:26
Címkék
Pert fontolgat a Nemzetközi Automobil-szövetséggel (FIA) szemben a Formula–1-ből örökre száműzött Flavio Briatore, a Renault korábbi csapatfőnöke, akit hétfőn vétkesnek mondtak ki szándékos baleset kitervelésében.

 


"Bánatomat perben mondom el..." – gondolhatja Briatore (Fotó: Action Images)

 

Az 59 éves olasz sportvezető az eljárás során végig tagadta az ellene felhozott vádat, az ítélet miatt felháborodott, és most azt tervezi, hogy bírósághoz fordul. Amint azt kedden elmondta, szeretné bebizonyítani az ártatlanságát, és kártérítést kapni az FIA-tól.

"Rendkívül kétségbe vagyok esve a döntés miatt" – nyilatkozta Briatore a Gazzetta dello Sportnak.

Carlos Garcíát, a Spanyol Motorsportszövetség elnökét, egyben az FIA motorsport-világtanácsának tagját is sokkolta az eltiltás:

"Túlzónak tartom a büntetést, és szerintem elegendő megalapozott bizonyíték sem volt ellene" – mondta Garcia az as.com-nak.

A nemzetközi szövetség döntése értelmében Briatore a jövőben semmiféle szerepet nem vállalhat a Formula–1-ben, így a továbbiakban pilótáknak sem lehet menedzsere.    

Az ügy előzménye, hogy a tavalyi Szingapúri Nagydíjon Nelsinho Piquet szándékosan okozott balesetet a 13. körben, hogy a biztonsági autó a pályára jöjjön, így a gyanúsan korán tankoló Fernando Alonso előnyre tett szert a riválisokkal szemben, és végül a futamot is megnyerte.

A Renault-csapat két évre felfüggesztett eltiltást kapott, a volt főmérnököt, Pat Symondsot öt esztendőre kizárták az FIA-rendezvényekről, viszont Alonsót felmentették, és az istállótól még augusztus elején menesztett Piquet-t sem marasztalták el.

Sajtóértesülések szerint az FIA az ifjabb Piquet háromszoros Formula–1-es világbajnok édesapjától értesült először a történtekről, amelyeket aztán maga a versenyző is megerősített.

Legfrissebb hírek

Gabriel Jesus három évre a Barcelonáé – hivatalos

Spanyol labdarúgás
12 perce

Balogh Botond a Westerlo játékosa lett – hivatalos

Légiósok
22 perce

Napoli: kisebb szívműtét vár a hétvégén lecserélt McTominayre

Olasz labdarúgás
27 perce

Igaznak bizonyult a hír: Csirkovics a Jagielloniához szerződött

Labdarúgó NB I
28 perce

Major Sámuel Bulgáriában harcol az álmaiért – hiszi, hogy még bármit elérhet

Légiósok
30 perce

Stoplinyomon két keréken: Balaton-felvidéki Hátsó füves-biciklitúra

Hátsó füves
31 perce

Újra edzett Madridban: eldőlt Julian Álvarez jövője, de ezzel még nincs vége a drámának

Spanyol labdarúgás
41 perce

NB I: vasárnap játszik a Ferencváros a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
53 perce