A Toyota kiszállhat a száguldó cirkuszból

Vágólapra másolva!
2009.09.30. 13:57
Címkék
Japán médiaértesülések szerint a Toyota megfontolja, hogy továbbra is a Formula–1-ben maradjon-e, tekintettel a részvétel magas költségeire. Az istállótól az idény végén távozó Timo Glocknak azonban nem kell aggódnia: három csapat is bejelentkezett érte.
Glock valószínűleg jövőre is folytathatja az F1-ben (Fotó: Reuters)
Glock valószínűleg jövőre is folytathatja az F1-ben (Fotó: Reuters)

„Olyan F1-re van szükségünk, ahol a versenyzéshez nem kell annyi pénz, mint eddig – mondta szerdán a Jomiuri napilapnak a japán istálló elnöke, Jamasina Tadasi. – Minden szempontból meg kell vizsgálnunk a feltételeket, mielőtt az autógyárral egyetértésben végleges döntést hozunk."

A Toyota 2002-ben mutatkozott be önálló csapatként az autósport elitkategóriájában, s annak ellenére, hogy évente 300 millió dollárból gazdálkodik, futamot még nem sikerült nyernie – igaz, pilótái a hét év alatt 12 alkalommal állhattak dobogóra. A team már korábban benevezett a 2010-es idényre.

Ha a Toyota elhagyja az F1-et, két esztendőn belül a harmadik nagy autógyár távozhat, miután múlt év végén a Honda búcsúzott, idén júliusban pedig a BMW jelentette be, hogy jövőre kiszáll a sorozatból.

Úgy tűnik azonban, hogy Timo Glock, az istálló német pilótája folytathatja a pályafutását a Formula–1-ben, mivel többen is bejelentkeztek érte.

„Három olyan csapat vette fel velünk a kapcsolatot, amely élénken érdeklődik Timo iránt" – jelentette ki Glock menedzsere a hétvégi Japán Nagydíj előtt.

Hans-Bernd Kamps azt is elmondta, hogy a három érdeklődő közül kettő idén is a száguldó cirkusz mezőnyének tagja, egy pedig a jövőre csatlakozó újonc istállók egyike.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Toyota vezetői nem szándékoznak meghosszabbítani Glock szerződését. A pilóta egyébként a második helyen zárta a Szingapúri GP-t.

Legfrissebb hírek

A Mladost ellen sem tudott pontot szerezni a Vasas a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
30 perce

Erste Liga: a Dunaújváros pályaválasztóként Újpesten, a BJA Fehérváron tudott nyerni

Jégkorong
36 perce

Férfi kosár Ek: magabiztos győzelmet aratott a Falco Dániában

Kosárlabda
54 perce

Férfi kosár BL: 15 pontos előnyt adott le, és kikapott Pozsonyban az Olaj

Kosárlabda
1 órája

Helytállt, de kikapott az FTC a Melsungentől a férfi kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
1 órája

Vízilabda: a férfi ob I élcsapataiban is feltűnik az utánpótlás

Utánpótlássport
2 órája

Sergio Mullor: Nincsen személyes ellentétem Dróth Zoltánnal

Magyar válogatott
2 órája

Gyász: elhunyt Jurij Sziszikin kétszeres olimpiai bajnok tőröző

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik