Vizsgálat a Renault esetleges csalása miatt

2009.08.31. 09:08
Címkék
Az FIA és a FOTA harca után ismét botránnyal nézhet szembe a száguldó cirkusz, a Nemzetközi Automobil-szövetség ugyanis vizsgálatot indít a Renault tavalyi, Szingapúri Nagydíjon aratott győzelme miatt. Az FIA-hoz új bizonyítékok kerülhettek, amelyek igazolhatják, hogy a csapat utasította Nelsinho Piquet-t, hogy törje össze autóját, és így Fernando Alonso győzhessen.
Alonso sokat köszönhetett a biztonsági autónak Szingapúrban (Fotó: Action Images - archív)
Alonso sokat köszönhetett a biztonsági autónak Szingapúrban (Fotó: Action Images - archív)
A Nemzetközi Automobil-szövetség vizsgálatot indított a 2008-as Szingapúri Nagydíj kapcsán, amelyet a renault-s Fernando Alonso nyert meg. Az értesülések szerint új bizonyítékhoz jutott az FIA.

Mint ismert, Alonso szinte lehetetlen helyzetből nyerte meg a kaotikus futamot. A 15. helyről rajtoló spanyol pilóta a verseny után elismerte, a safety car első beküldésének köszönheti, hogy sikerült az élen végeznie.

A biztonsági autónak azért kellett bemennie a pályára, mert Alonso csapattársa, Nelsinho Piquet nekicsapta az autóját a betonfalnak. Piquet akkor úgy nyilatkozott, az ő hibájából tört össze a kocsi, mivel túlságosan nagy tempót diktált.

Az FIA új vizsgálata során felvetődött, hogy a Reanult-tól egy hónappal ezelőtt nem éppen békés körülmények között menesztett Piquet márthatta be korábbi csapatát. A brazil pilóta ugyanis korántsem ápolt jó viszonyt az istálló csapatfőnökével, Flavio Briatoréval, kirúgása után kivégzőjének nevezte a szakembert.

Legfrissebb hírek

Bosnyák válogatott védővel erősített a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 perce

Légiósok nélkül, újoncokkal készül a futsalválogatott

Magyar válogatott
16 perce

A Nyíregyháza válogatott csatára távozik; bizonytalan a szélső jövője a Fradinál – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
20 perce

Szoboszlai Dominik jobbhátvéd marad? A Liverpool edzőjének nincs ellenére

Angol labdarúgás
52 perce

Egy dolog állandó: a változás – interjú Aho Ninával

Képes Sport
54 perce

Dupla Tízes: sosem volt még ennyi 100 millió eurós transzfer – ki igazolt a legjobban?

Minden más foci
1 órája

Itt a vége: Dzeko októberben lép pályára utoljára a bosnyák válogatottban

Minden más foci
2 órája

Habib Maiga is bekerült a Ferencváros Európa-liga-keretébe

Európa-liga
2 órája