Massa: „Räikkönen még csak fel sem hívott"

2009.08.18. 15:08
Címkék
Érdekes nyilatkozatot tett a Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa. A Formula–1-es Magyar Nagydíjon súlyos sérülést szenvedő versenyző elmondta, csapattársa, Kimi Räikkönen nem látogatta meg a balesete óta, de még csak fel sem hívta. Massa hozzátette, nem haragszik a finnre.

 

Räikkönen (balra) és Massa maximum csak a dobogón pezsgőzik együtt, az életben aligha (Fotó: Action Images)
Räikkönen (balra) és Massa maximum csak a dobogón pezsgőzik együtt, az életben aligha (Fotó: Action Images)

„Kimi nem látogatott meg, és nem is hívott fel a balesetem óta, igaz, küldött egy lapot, amíg a kórházban voltam" – nyilatkozta a hazájában gyógyuló Felipe Massa brazil újságíróknak.

„De ez számomra nem jelent problémát. Kimi különleges egyéniség, így kell őt elfogadni" – fogalmazott Massa.

A brazil pilóta a felépüléséről is nyilatkozott, amely elmondása szerint jó ütemben halad.

„Még messze nem vagyok százszázalékos állapotban, de a 85-90 százalékot már elérem. Még időre van szükségem a teljes felépüléshez" – mondta, majd hozzátette, hogy unalmasan telnek a napjai, mert nagyon sok fizikai gyakorlatot egyelőre nem tud elvégezni.

A sajtóban megjelent egyes feltételezések szerint akár már a következő hónapban, Olaszországban is versenyezhet Massa, de erre csak annyit mondott: reméli, hogy még ebben az idényben a volán mögé ülhet.

Legfrissebb hírek

Ligue 1: debütáns góljával nyert idegenben a LIlle

Francia labdarúgás
4 perce

Parázs hangulat, sokat emlegetett Borbély, sima Fradi-győzelem – ilyen volt képekben az ETO–FTC rangadó

Labdarúgó NB I
14 perce

Európai kézilabdaligák: Leimeter Csaba hét gólt lőtt a Bundesligában

Kézilabda
21 perce

„Mindenki azt gondol, amit akar” – Borbély Balázs a győri távozását követő kritikákról

Labdarúgó NB I
33 perce

Mozgalmas délutánt követően csendes volt az este – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
56 perce

A kötélhúzás is szerepel a Világjátékok 2029-es programjában

Egyéb egyéni
1 órája

Négy között a lengyelek és a törökök is a női röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

US Open: szetthátrányból verte a 3. kiemeltet Hacsanov

Tenisz
2 órája