Érvényesülni látszik az FIA akarata: nincs egyezség a FOTA-val

2009.06.16. 13:37
Címkék
Nem zárultak eredménnyel a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) és a Formula–1-es csapatokat tömörítő szervezet (FOTA) közötti megbeszélések, ezért a jövő évre tervezett szabályokon nem módosítanak – jelentette be az FIA kedden.
Ha nincs egyezség, a Ferrari is hátat fordíthat az FIA-nak
Fotó: Action Images (archív)
Ha nincs egyezség, a Ferrari is hátat fordíthat az FIA-nak
Ha nincs egyezség, a Ferrari is hátat fordíthat az FIA-nak
Fotó: Action Images (archív)
Ha nincs egyezség, a Ferrari is hátat fordíthat az FIA-nak

A két szervezet pénzügyi vezetői hétfőn próbáltak újra egyezségre jutni a 2010-re tervezett költségvetési sapka bevezetésével kapcsolatban, amelynek lényege: nagyobb fejlesztési és technikai szabadságot kapnának azok az F1-es istállók, amelyek vállalnák, hogy nem költenek többet, mint a nemzetközi szövetség által meghatározott évi 40 millió font.

„Sajnos a FOTA megjelent képviselői elmondták, nincs felhatalmazásuk arra, hogy a költségvetési szabályokról egyeztessenek velünk – áll az FIA közleményében. – Valójában nem voltak elég felkészültek ahhoz, hogy bármiről is tárgyaljunk. Ennek eredményeként a találkozó nem érte el célját, nevezetesen azt, hogy a szabálymódosításokkal kapcsolatban az FIA és a FOTA álláspontjai közeledjenek egymáshoz, és végül egyezségre jussunk. A költségvetési szabályozás ezért változatlan marad.”

Hétfőn a nemzetközi szövetség közleményben jelentette ki: a Formula–1-es csapatokat tömörítő szervezet tagjai közül néhányan azon dolgoznak, hogy megakadályozzák a két szervezet közötti megállapodást, amely a sportág jövőjét hivatott megalapozni.

Az FIA nem említett neveket, de Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke szombaton azt nyilatkozta: a nagy istállók készen állnak arra, hogy megszervezzék saját bajnokságukat, amennyiben ez szükségessé válik.

Montezemolo hozzátette: az olasz team nem indul el a jövő évi világbajnoki sorozatban, ha az FIA a szabálymódosításokkal kapcsolatban nem veszi figyelembe a Ferrari érdekeit.

A múlt pénteken nyilvánosságra hozott 2010-es rajtlistán a jelenlegi tíz csapat mellett három új szerepel, miközben öt istálló – a McLaren-Mercedes, a BMW Sauber, a Renault, a Toyota és a Brawn GP – csak feltételes indulási jogot kapott, ezeket további egyeztetésre kéri az FIA. Esetükben pénteken várható végleges döntés.
Legfrissebb hírek

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
1 perce

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
5 perce

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
6 perce

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
7 perce

Vinícius és Mbappé mindent kihagyott, még a 11-est is – Parrott góljával nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
18 perce

Isak duplázott, Barcola bemutatkozott, győzött a Liverpool az Ipswich otthonában

Angol labdarúgás
30 perce

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni

Angol labdarúgás
34 perce

Alcaraz szettveszteség nélkül jutott tovább a US Openen, Szabalenka sem hibázott

Tenisz
38 perce