Formula-1: az FIA szerint csak egy kisebbség áskálódik

2009.06.15. 21:12
Címkék
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) szerint a Formula–1-es csapatokat tömörítő szervezet (FOTA) tagjai közül csak néhányan dolgoznak azon, hogy megakadályozzák a két szervezet közötti megállapodást, amely a sportág jövőjét hivatott megalapozni.
„Az FIA meglepődve tapasztalta, hogy a FOTA bizonyos tagjai – akik nem jelentek meg a legutóbbi megbeszélésen – később azt nyilatkozták, hogy semmilyen megállapodás nem született, és a tárgyalással csupán az időt vesztegettük” – áll a nemzetközi szövetség hétfői közleményében.„Egyértelmű, hogy egy vagy több tag a megegyezést szeretné megakadályozni annak ellenére, hogy ez károkat okozna a Formula–1-ben.”Az FIA a közleményben nem említett neveket, de Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke szombaton azt nyilatkozta: a nagy istállók készen állnak arra, hogy megszervezzék saját bajnokságukat, ha ez szükségessé válik. Montezemolo hozzátette: az olasz csapat nem indul el a jövő évi világbajnoki sorozatban, ha az FIA a szabálymódosításokkal kapcsolatban nem veszi figyelembe a Ferrari érdekeit.Ross Brawn, az egyéni és a konstruktőri pontversenyben jelenleg élen álló Brawn GP tulajdonosa elmondta: a FOTA pénzügyi vezetése hétfőn találkozik a nemzetközi szövetség képviselőivel, hogy újratárgyalja a 2010-re és a következő évekre tervezett költségcsökkentési intézkedéseket. A csapatok és az FIA között hónapok óta zajlik a vita, mert a szövetség jövőre be szeretné vezetni az úgynevezett költségvetési sapkát. Ennek lényege, hogy nagyobb technikai és fejlesztési szabadságot kapnak azok az istállók, amelyek elfogadják, hogy egy évben nem költenek többet, mint az FIA által meghatározott 40 millió font.A múlt pénteken nyilvánosságra hozott 2010-es rajtlistán a jelenlegi tíz csapat mellett három új szerepel, míg öt istálló – a McLaren-Mercedes, a BMW, a Renault, a Toyota és a Brawn GP – csak feltételes indulási jogot kapott, ezeket további egyeztetésre kéri az FIA. Esetükben pénteken várható végleges döntés.
Legfrissebb hírek

Vinícius és Mbappé mindent kihagyott, még a 11-est is – Parrott góljával nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
10 perce

Isak duplázott, Barcola bemutatkozott, győzött a Liverpool az Ipswich otthonában

Angol labdarúgás
22 perce

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni

Angol labdarúgás
27 perce

Alcaraz szettveszteség nélkül jutott tovább a US Openen, Szabalenka sem hibázott

Tenisz
30 perce

Hiába vezetett a Genoa, négy góllal válaszolva továbbra is veretlen a Como

Olasz labdarúgás
37 perce

A jóval esélyesebb franciák több mint 40 ponttal győzték le a magyar csapatot a női kosár-vb-n

Kosárlabda
39 perce

Sikerült javítani a müncheni zakó után, kiütötte a Kölnt a Stuttgart

Német labdarúgás
43 perce

Gyémánt Liga: Duplantis bemelegítés közben megsérült, már Van Niekerk világrekordja is veszélyben!

Atlétika
57 perce