Formula-1: a Ferrari tovább harcol az FIA-val a szabályok miatt

2009.06.14. 00:18
Címkék
A Ferrari továbbra sem fogadja el a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) szabálymódosításait, s újra azzal fenyegetőzik, hogy nem indul a jövő évi Formula–1-es sorozatban.
"Vagy megoldjuk ezt a vitát, vagy egy saját sorozatot indítunk" – jelentette ki Luca di Montezemolo, az olasz istálló elnöke Le Mans-ban, ahol a 24 órás futam díszvendégeként van jelen."Nem veszünk részt a következő világbajnokságon, ha a szabályok így maradnak, s nem veszik figyelembe a Ferrari érdekeit" – nyilatkozott Montezemolo egy nappal azután, hogy nyilvánosságra hozták a jövő évi nevezési listát, amelyen mind a tíz idei csapat szerepel.A Ferrari elnöke úgy vélte, a Formula–1-es istállókat tömörítő szervezet (FOTA) elég erős, hogy eredményt érjen el Max Mosley FIA-elnökkel szemben.A csapatok és Mosley között hónapok óta zajlik a vita, mert a szövetség jövőre be szeretné vezetni az úgynevezett költségvetési sapkát. Ennek lényege, hogy nagyobb technikai és fejlesztési szabadságot kapnak azok az istállók, amelyek elfogadják, hogy egy évben nem költenek többet, mint az FIA által meghatározott 40 millió font.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
3 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
3 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
3 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
3 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
3 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
3 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája