Formula-1: 14 nevezés a jövő évre, köztük a Lola és a Toyota

2009.05.30. 01:25
Címkék
A Ferrarival együtt valamennyi Forma–1-es istálló benyújtotta nevezését a 2010-es világbajnoki idényre – írta közleményében a csapatokat tömörítő szervezet (FOTA). Mellettük 14., új csapatként jelentkezett a Lola-istálló is a jövő évi szezonra.
Korábban több alakulat (Ferrari, Toyota, Renault, Red Bull, Toro Rosso) fenyegetődzött azzal, hogy kilép a versenysorozatból, ha a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) által jövőre tervezett szabálymódosítások – köztük a legtöbbet vitatott költségvetési sapka – érvénybe lépnek.Több egyeztetés után vasárnap a FOTA azt kérte az FIA-tól, hogy 2010-ben maradjanak az idei szabályok, s a Max Mosley elnök által „megálmodott" költségvetési limitet csak alapos egyeztetések után vezessék be 2011-ben. Mosley vasárnap már úgy nyilatkozott: elképzelhetőnek tartja, hogy módosítson korábbi tervein.A Williams már hétfőn benyújtotta nevezését, a FOTA ezért ideiglenesen felfüggesztette az istálló tagságát. Még a Williams előtt, korábban jelentkezett a két újonc, a Campos Meta1- és a USF1-istálló is, ma délelőtt pedig a Prodrive is nevezett, majd csatlakozott a mezőnyhöz a Lola.Mindez azt jelenti, hogy eggyel több istálló nevezett, mint ahányan elindulhatnak a szezonban, hiszen az FIA jövőre 13 csapatot szeretne elindítani a világbajnokságban.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
7 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
7 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
7 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
7 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
7 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
7 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája