A FOTA kizárta soraiból a renegát Williams istállót

Vágólapra másolva!
2009.05.27. 15:29
Címkék
Mint az várható volt, a Formula–1-es csapatok érdek-képviseleti szövetsége, a FOTA kizárta soraiból a Williams istállót, mert az nevezett a jövő évi világbajnoki sorozatra. Ezzel a csapat megtörte a FOTA egységét, ugyanakkor Frank Williams arra figyelmeztetett: nem tehetett mást az istálló.
Jövőre ott lesznek a rajtrácson Frank Williams autói
Fotó: Action Images (archív)
Jövőre ott lesznek a rajtrácson Frank Williams autói
Jövőre ott lesznek a rajtrácson Frank Williams autói
Fotó: Action Images (archív)
Jövőre ott lesznek a rajtrácson Frank Williams autói

A Williams istálló hétfőn elsőként jelentette be, hogy nevez a jövő évi világbajnoki sorozatra, dacára annak, hogy még nem teljesen tiszták a 2010-es szabályok, sőt jelenleg is folyik róluk a vita.

Ugyanakkor a grove-i istálló nem tehetett mást, jelentkeznie kellett a sorozatra, hiszen kényszerhelyzetben van. A csapat már az idei sorozatban is csak az FIA nagylelkűségének köszönhetően tudott elindulni, hiszen előre megkapta a közvetítési pénzeket.

Ennek ismeretében pedig nem lett volna túl erkölcsös megoldás, ha felvállalja az angol istálló, hogy szembehelyezkedik azzal a szervezettel, amelytől néhány hete még segítséget kapott.

Persze érthető, hogy a Williams áll jelenleg legközelebb a Nemzetközi Automobil-szövetséghez (FIA), annak idején ugyanis Adam Parr, az istálló vezérigazgatója és Max Mosley, az FIA elnöke egy iskolában végezték ügyvédi tanulmányaikat.

Ha tényleg szakadásra kerül a sor, és a jövő évi szabályokat el nem fogadó csapatok nem indulnak az F1-ben 2010-ben, könnyen nagy gondba kerülhetett volna a Williams.

A brit istálló ugyanis nem árul energiaitalt, vagy autókat, miképpen egynémely más, gyári autó. Frank Williams csapata pusztán a Formula–1-ben versenyez.

„A FOTA döntése sajnálatos, ám érthető. Számunkra viszont nem lehetett kérdéses, hogy nevezünk-e a jövő évi sorozatra, hiszen mi csak a Formula–1-ből élünk, és kötelezettségeink vannak támogatóinkkal és munkavállalóinkkal szemben” – fogalmazott Sir Frank Williams, az istálló honlapján kiadott közleményben.

A Williams csapatot egyébként szerződés köti 2012-ig, amelynek értelmében a következő három világbajnoki sorozatban kötelező számára a részvétel.
Legfrissebb hírek

Kós Hubert és Márton Luana lett 2025 legjobb sportolója; Vedran Bosnic szerint a tökéletesnél is jobb meccs kell a Szolnok továbbjutásához

E-újság
3 órája

Reménykedők – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Kivételes élmény – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
3 órája

Keddi sportműsor: fontos BL-meccset játszanak a szolnoki kosarasok

Minden más foci
3 órája

Elbukta a városi rangadót, hazai pályán esett ki a PSG a Francia Kupából

Francia labdarúgás
4 órája

Továbbra is rossz passzban a Sevilla, ezúttal a Celtától kapott ki

Spanyol labdarúgás
4 órája

Serie A: a Juventus öt góllal küldte haza a Cremonesét

Olasz labdarúgás
4 órája

Szoboszlai hatalmas gólt lőtt, a Liverpool simán továbbjutott az FA-kupában

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik