Fernando Alonso reméli, hogy balszerencsés lesz a Hungaroringen

Vágólapra másolva!
2008.07.21. 17:48
Felemás versenyt tudhatnak maguk mögött a Renault pilótái, hiszen Nelsinho Piquet nagy meglepetésre a második, ám Alonso csupán a tizenegyedik helyen zárt a Német Nagydíjon. A spanyol versenyző úgy érzi, 2005 óta mindig szerencséje volt, de Fortuna ebben a szezonban elengedte a kezét. De ő annyira nem is bánja ezt….
A Renault-csapat tagjai a tortán kívül Piquet második helyének is örülhettek Németországban
Fotó: Reuters
A Renault-csapat tagjai a tortán kívül Piquet második helyének is örülhettek Németországban
A Renault-csapat tagjai a tortán kívül Piquet második helyének is örülhettek Németországban
Fotó: Reuters
A Renault-csapat tagjai a tortán kívül Piquet második helyének is örülhettek Németországban

Jó hangulatban készültek a Renault-nál a német futamra, a csapat megünnepelte két pilótája jövő héten esedékes születésnapját, Piquet 25-én lesz 23 éves, Alonso pedig 29-én tölti be 27. életévét. A finom csokoládétorta után a versenyen már csak a fiatal brazilnak volt oka örülni.

Alonso sokat csatázott a vasárnapi futam 67 köre alatt, de ezen összecsapások nagy részéből vesztesen került ki, ő nem találta világbajnoki formáját, és Renault-ja is szenvedett alatta.

SAJTÓVISSZHANG

A Német Nagydíj után a nemzetközi sajtó egyöntetűen Lewis Hamiltont dicséri. A The Times a McLaren fiatal hercegének nevezi az angol pilótát, az olasz lapok pedig arról írnak, hogy a Ferrarik alapos leckét kaptak riválisuktól. A Daily Telegraph szerint az olasz istálló csak úgy állíthatja meg Hamiltont, ha a brit pilóta lebukik EPO-val.
„Nem megfelelő az autó tapadása, és ez a probléma nagyon aggasztó. Azt hiszem, már csak jövőre sikerül teljesen elhárítani a problémákat” –nyilatkozta Alonso, akinek eddig sem lehettek vérmes reményei az idei világbajnoksággal kapcsolatban.

Csapattársa, Nelsinho Piquet életében először állhatott fel a dobogóra vasárnap délután, bár tagadhatatlan, a szerencse is közrejátszott a brazil sikerében. Ez azonban semmiképp sem csökkenti a fiatal pilóta érdemeit, hiszen a sokat kritizált Renault-t gond nélkül tartotta Felipe Massa Ferrarija előtt.

A második helynek külön pikantériát kölcsönöz, hogy Alonso éppen a németországi verseny előtt jegyezte meg, hogy lassan már a brazil is elkezdhetné gyűjteni a pontokat a világbajnoki versenyfutásban a csapat számára.

Piquet bravúrja és Alonso botladozása után, a jelenlegi állás szerint a pletykák szerint a Ferrarihoz tartó spanyol csak 3 ponttal tett be többet a közösbe, mint Piquet, aki 10 egységet gyűjtött az eddigi futamokon.

„Nelsinhonak szerencséje volt a biztonsági autóval, ezzel szemben én nem jöttem ki jól ebből a fázisból. Idén szinte az összes versenyen pechem volt, és ezt lehetett is látni. Azt remélem, az idén ér még annyi balszerencse, hogy jövőre már ne maradjon belőle” –panaszkodott Alonso.

„Ezért remélem, hogy két hét múlva Budapesten is balszerencsés leszek” –tette hozzá a világbajnoki pontversenyben kilencedik helyen álló pilóta.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik