A Toyotánál semmit sem tudnak Timo Glock balesetének okáról

Vágólapra másolva!
2008.07.21. 21:06
Címkék
A hétvégi Formula–1-es Német Nagydíj Lewis Hamilton – már-már menetrendszerűnek tekinthető – sikerével zárult, ám a futam után mégsem az angol győzelme szolgáltatta a legtöbb beszédtémát. Sokkal inkább Nelson Piquet Jr. váratlan második helye, valamint a német Timo Glock óriási balesete. A toyotás bukása után egy nappal sem tudja a csapat megmondani, hogy pontosan mi történt.
Glock és a "szabálytalan" mozdulatok
Fotó: Reuters
Glock és a "szabálytalan" mozdulatok
Glock és a "szabálytalan" mozdulatok
Fotó: Reuters
Glock és a "szabálytalan" mozdulatok

A futam 35. körében az élete első hazai futamán szereplő Timo Glock hatalmasat bukott a célegyenesre fordító kanyarban. A német Toyotájának jobb hátsó kereke kitört, az autó pedig keresztben átvágódott a pályán és a bokszutca falának csapódott, majd a forgalommal párhuzamosan „rükvercben” gurult.

Óriási szerencséje volt, hogy senkit nem talál el az irányíthatatlanul sodródó autójával, amíg meg nem állt. Glock segítséggel ugyan, de kiszállt az összetört kocsiból, majd kórházba szállították.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk a német versenyzőt az éjszakai megfigyelés után ki is engedték a kórházból. Miután komoly karcolás nélkül megúszta a hatalmas esést, már a hétközi, Jerez de la Frontérában rendezendő tesztelésen jár az agya.

„Telefonon már beszéltem vele, jól van, és azon ügyködik, hogy eljöhessen velünk tesztelni kedden” – mondta Pascal Vesselon, a Toyota technikai igazgatója. – Ez persze nem biztos, hogy megvalósítható, de ez is csak azt jelzi, hogy Timo remekül érzi magát.

Vesselon egyébként arról is beszélt, hogy a csapat még egy nappal a baleset után sem tudja megmondani pontosan, hogy mi okozta a balesetet, vagyis, hogy miért tört ki a helyéről Glock jobb hátsó kereke, miért engedett el a felfüggesztés.

„Nem tudjuk, miért történt az egész. Amikor a baj megtörtént, a kocsi éppen kisodródott a pályáról, majd háttal a betonfalnak csapódott, és teljesen összetört. Ki kéne elemeznünk az adatokat, és meg kéne vizsgálnunk a kocsit, hogy milyen hatások is érték, de mivel totálisan összetört, ezért ez utóbbi bizonyos nehézségekbe ütközik” – magyarázta Vesselon.

A Toyotánál egyébként amiatt is morgolódnak, ahogy a pályamunkások bántak a balesetet szenvedő Glockkal. Amikor ugyanis a pilóta nem tud magától kiszállni a kocsiból egy ilyen nagy ütés után, előírás szerint a pályamunkásoknak kell őt a székkel együtt kiemelni. Ez most elmaradt, és ez nem tetszik a japán csapatnak.

„Nem hiszem, hogy hivatalosan panaszt emelnénk a bánásmód miatt, de azért mindenképpen ki szeretnénk fejezni nemtetszésünket az illetékesek felé” – fogalmazott John Howett, a csapat elnöke. – „Úgy láttuk, most a szék nélkül emelték ki Timót, ami nem teljesen tetszik.”

„Kedden megnézzük az eset videóit, hogy a teljes jelenetet megértsük. A legfontosabb, hogy a versenyző jól van, legalábbis az eddigi röntgenfelvételek alapján ezt kijelenthetjük” – zárta a kérdéskört Howett.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
1 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
1 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
2 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
2 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
3 órája
Ezek is érdekelhetik