Fernando Alonso meglepné a mezőnyt a Renault-val Monte-Carlóban

Vágólapra másolva!
2008.05.19. 17:26
Fernando Alonso már kétszer győzni tudott a „száguldó cirkusz” talán legnagyobb presztízsű pályáján, Monacóban, és ha nem is harmadik győzelmére, de meglepetésre készül a Renault-val. A francia autó az év eleji gyengélkedés után a fejlesztéseknek köszönhetően megemberelte magát, Monte-Carlóban pedig gyakorlatilag bármi megtörténhet.
Monte-Carlóban bármi megtörténhet, így aztán nem csoda, hogy Fernando Alonso is bizakodik egy jó helyezésben
Fotó: Imago
Monte-Carlóban bármi megtörténhet, így aztán nem csoda, hogy Fernando Alonso is bizakodik egy jó helyezésben
Monte-Carlóban bármi megtörténhet, így aztán nem csoda, hogy Fernando Alonso is bizakodik egy jó helyezésben
Fotó: Imago
Monte-Carlóban bármi megtörténhet, így aztán nem csoda, hogy Fernando Alonso is bizakodik egy jó helyezésben

A „Formula–1 ékkövének” is nevezett utcai pálya a legkönyörtelenebbek egyike a sorozatban, maximális koncentrációt követel a pilótáktól, és ez már néhány teljesen őrült nagydíjban is megnyilvánult.

1982-ben például Alain Prost négy körrel a vége előtt törte össze autóját, ezzel Riccardo Patrese vette át a vezetést. Az olasz pilóta megpördült másfél körrel a vége előtt, így Pironi és de Cesaris is faképnél hagyta. Hihetetlen módon azonban mindkettőjüknek kifogyott az üzemanyaga a kockás zászló előtt, így Patrese életében először diadalmaskodott – igaz, ezt ő maga sem akarta elhinni…

Hogy még egy őrült versenyt említsünk: Olivier Panis 1996-ban 14. helyről indulva aratta karrierje egyetlen futamgyőzelmét, a versenyképesnek csak nagy jóindulattal nevezhető Ligier-Mugen-Hondával. Ez volt a tradicionális francia istálló utolsó elsősége a Formula–1-ben.

Ebből is látszik, Monacóban gyakorlatilag minden megtörténhet, így nem véletlen, hogy Fernando Alonso kifejezetten bizakodva néz a verseny elé.

„Fejlődtünk, de még le vagyunk maradva a Ferraritól, a McLarentől és a BMW-től. Monaco egy olyan pálya azonban, amin a pilóta képessége a legfontosabb. Persze egy jó autó mindig sokat segít, és megkönnyíti a dolgot” – nyilatkozta.

„Örülök, hogy javultunk. Törökországban megmutattuk, hogy a barcelonai eredmény nem véletlen volt. Három nagyon fontos pontot szereztem, ez a bizonyíték a fejlődésünkre. Hosszú még az út addig, hogy a nagyokkal harcolhassunk az élen, de jó irányba haladunk, és ettől egyre eltökéltebbek vagyunk” – mondta a kétszeres világbajnok.

„Isztambulban láthatta mindenki, ha az esélyeseknek problémáik akadnak, akkor előre kerülhetünk. Épp ezért minden lehetőségre figyelnünk kell, és azonnal meg kell ragadnunk azt” – tette hozzá.
Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik