A boldog Alonso újra harcba száll a harmadik világbajnoki címért

Vágólapra másolva!
2008.01.31. 16:11
Fernando Alonso örül annak, hogy visszatért a Renault-hoz és reméli, ismét harcba szállhat a harmadik diadalért a Formula-1-es világbajnokságban. A csütörtöki párizsi autóbemutatón azt is elmondta, az első naptól kezdve jól érzi magát régi-új munkaadójánál.
Fernando Alonso és Nelsinho Piquet pózol az R28-cal
Fernando Alonso és Nelsinho Piquet pózol az R28-cal
Fernando Alonso és Nelsinho Piquet pózol az R28-cal
Fernando Alonso és Nelsinho Piquet pózol az R28-cal

A kétszeres világbajnok spanyol klasszis nagy reményekkel kezdte a tavalyi szezont a McLaren-Mercedesnél, de gyorsan elmérgesedett a viszonya Lewis Hamiltonnal és a csapat más munkatársaival. A civakodás a világbajnokság befejezése után idő előtti szakításhoz vezetett, majd Alonso visszaigazolt a Renault-hoz.

„Örülök annak, hogy ismét itt lehetek – mondta Alonso a párizsi sajtóprezentáción. – Könnyen visszailleszkedtem, mert ismertem a csapatot és így a munka is simán alakul. Már az első napon, az üléspróbánál úgy éreztem, semmi sem változott, mintha nem is távoztam volna”.

Fernando Alonso elárulta: megbízik kollégáiban, és ez is fokozza boldogságát. A spanyol sztár a múlt héten Valenciában már kipróbálta az R28 kódjelű idei autót és optimistán várja a szezonkezdést.

A Renault 2005-ben és 2006-ban is két világbajnoki címet ünnepelhetett, de Fernando Alonso távozásával a sikerek is elköszöntek. Giancarlo Fisichella és Heikki Kovalainen is sokat küszködött az autóval, amely révén azért a finn versenyző egyszer dobogóra állhatott, második helyen végzett Japánban.

A szezon után teljes pilótacserére került sor: az olasz versenyző a Force Indiához, míg a finn pilóta a McLaren-Mercedeshez került. Idén már a wokingiaktól visszatért kétszeres világbajnok Fernando Alonso, valamint az újonc Nelsinho Piquet képviselő a Renault-t a száguldó cirkuszban.

„Egyelőre még mindenki a Ferrariról és a McLarenről beszél, és ez kedvez nekünk. Most még senki sem tudhatja, mit hoz az idei, nyíltnak ígérkező világbajnokság” – jegyezte meg Alonso.

A spanyol versenyző hozzátette: egyelőre a kocsi megbízhatóságának javításán dolgoznak, lesz még idő a gyorsaság növelésére.

„A következő hetekben már ezen dolgozunk és remélem, hogy olyan lesz a teljesítményünk, hogy harcba szállhatok a világbajnoki címért

Fernando Alonso csapattársa az újonc Nelsinho Piquet lesz, aki szintén reménykedve várja a szezonkezdést.

„Tavaly remek feladatot kaptam, tesztelhettem és alaposan megismerhettem a csapat munkatársait. Minden jól ment és remélem, idén is így lesz. Minden az autótól függ: ha felérhet a dobogóra, akkor a dobogóért harcolok majd. Ha képes lesz a győzelemre, akkor a győzelemért küzdök majd” – jelentette ki a háromszoros világbajnok Nelson Piquet fia.

Az 59. Formula-1-es világbajnokság március 16-án rajtol a melbourne-i Ausztrál Nagydíjjal.
Legfrissebb hírek

Imádják a versenyzők a felújított Hungaroringet

F1
28 perce

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
1 órája

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
1 órája

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
2 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
9 órája

A Magyar Nagydíj előtt szerződést hosszabbított csapatfőnökével a Ferrari

F1
9 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
Tegnap, 12:55

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
Tegnap, 11:28
Ezek is érdekelhetik