Alonso elégedett a Renault idei autójának a bemutatkozásával

2008.01.22. 12:52
Fernando Alonso és Bob Bell technikai igazgató elégedett a nyitó napi tapasztalatokkal, úgy érzi, versenyképes lesz a Renault idei autója az 59. Formula-1-es világbajnokság futamain. A McLaren-Mercedestől visszatért kétszeres világbajnok hétfőn Valenciában vezette először az R28 kódjelű konstrukciót. 39 kört tett meg.
Fernando Alonso és az R28
Reuters
Fernando Alonso és az R28
Fernando Alonso és az R28
Reuters
Fernando Alonso és az R28

„Az új autó első napján mindig időt vesz igénybe, hogy leellenőrizhessük, minden funkció jól működik. Erre került sor hétfőn” – idézte kedden az autosport.com a spanyol klasszist.

Hétfőn délelőtt erős köd hátráltatta a Renault és a szintén az idei autót bevető Williams-csapatot, de végül Fernando Alonso és a német Nico Hülkenberg is pályára mehetett. A kétszeres világbajnok legjobb körideje 1:13,027 p volt, míg a 20 körig jutó német pilóta 1:14,559-nél állította meg az időmérő berendezést.

„Minden jól ment, de még korai lenne, ha teljesítményünket összehasonlítanánk a többi csapat produkciójával. Néhány kisebb hibát ugyan felfedeztünk, de így is fokozatosan növelhettük a megtett etapot. Zárásként tizennégy kört tettem meg egyhuzamban” – mondta Alonso.

A Renault kedden folytatja a felkészülést a március közepén sorra kerülő szezonnyitóra.

"Autónk szinte hiba nélkül teljesítette a közel negyven kört. Annyira jó volt az első nap, amennyire az ember elvárhatja azt egy új AUTÓVAL” – MONDTA Bob Bell.

A Renault vezető szakembere hozzátette: az időjárás ugyan nehezítette a csapat dolgát, de így is mindenki kiválóan végezte el a feladatát.

„Igazán pozitívan zártuk az első napot” – jegyezte meg Bob Bell.

Fernando Alonso 2005-ben és 2006-ban világbajnoki címet szerzett a Renault-val, tavaly harmadik helyen végzett a McLarennel.
Legfrissebb hírek

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
12 órája

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
2026.11.03. 12:21

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
2026.11.02. 17:10

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
2026.11.02. 15:03

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
2026.11.02. 10:32

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
2026.11.02. 08:32