Fernando Alonso - Renault: megint együtt a világbajnok csapat

2007.12.07. 16:33
Csütörtökön dupla lehetett az öröme Flavio Briatorénak, a Formula-1-ben szereplő Renault csapatfőnökének, hiszen Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) felmentette őket kém-ügyben. A francia csapat viszont egy csapásra két legyet ütött, ez a döntés ugyanis egészen közel hozta őket egy „eltévedt bárányukhoz”, Fernando Alonsóhoz. Spanyol lapértesülések szerint annyira közel, hogy a csapat és a versenyző már meg is egyezett egymással, így egy év kitérő után Alonso abban a csapatban folytatja pályafutását, amelyben kétszer (2005, 2006) is világbajnok tudott lenni. Nem mellékesen konstruktőri világbajnoki címhez segítve ezzel a csapatot.

Cáfol a Renault

A francia együttes az este folyamán azonban cáfolta, hogy már megállapodott volna a kétszeres világbajnokkal.
„Kapcsolatban vagyunk Fernando Alonsoval - árult el nem túl egetverő szenzációt a francia csapat sajtószóvivője. - A tárgyalások folyamatban vannak, de még nem zárultak le.”
A kérdőjelet továbbra is az időtartam jelenti: a spanyol pilóta ugyanis nem akarja magát hosszútávra lekötni sehová, hiszen 2009-tól a Ferrari egyik helyére fáj a foga.
Ellenben a Renault, miként Alonso többi kérője, hosszú távú szerződést kötne. A franciák speciel három évben gondolkodnak.
Alonso világbajnokként igazolt a McLaren Mercedes együtteséhez a 2007-s idényre, de a végül meglepetésre a brit újonc, Lewis Hamilton árnyékában tudta le a versenyévadot.

Ezt nehezen dolgozta fel a spanyol pilóta, aki a harmadik helyen zárta a szezont, a világbajnok finn Kimi Räikkönen (Ferrari) és Hamilton mögött. Már futamokkal a vége előtt tudni lehetett: hiába az élő szerződés, Alonso és a McLaren útjai a szezon végén elválnak.

Érdeklődőkből és konkrét kérőkből sem volt hiány, mindenek előtt a Renault-t kell megemlíteni, amely nagyon jól ismerte Alonsot. Legalább annyira, mint a spanyol is a francia csapatot.

Csak idő kérdése volt, mikor tudnak megegyezni egymással, ez most megtörtént. Bár a spanyol lapok közül van amelyik csupán a következő órákra írja a színfalak mögötti megegyezést, van, amelyik már készpénzként közli, a lényegi kérdésekről viszont megegyező hangon írnak.

Alonsot a kémügy intette türelemre, de miután a francia csapatot semmilyen elmarasztaló ítélet nem sújtja, amely akár elgondolásra késztetné Formula-1-s jövőjét illetően, ez az akadály elhárult.

A másik problémát a spanyol azon elgondolása jelentette, hogy ő csupán a 2008-s évben gondolkodott, mert 2009-től egy Ferrari pedálját taposná. A Renault végül - más kérőkkel ellentétben - akceptálta a pilóta óhaját, hiszen 1+1 évre szóló szerződést írt alá vele.

Áldozatokat persze Alonso is hozott: közel 24 millió eurós McLarenes fizetésének csak „töredékét” kapja meg, a két gárda anyagi lehetőségei közel sem egyformák. Információk szerint Alonso 15 millió eurót kap a következő idényre.

Briatore a közelmúltban már célzott arra, hogy a 2008-s idénynek két új pilótával vág neki. Alonso mellett a másik Renualt-ba Nelsinho Piquet ülhet be.

Heiki Kovalainen éppen Alonso helyére pályázik és lehet a McLarennél Lewis Hamilton csapattársa, míg Giancarlo Fisichella is új csapat után nézhet.

Az Alonsoval hírbe hozott csapatok közül a Toyota a Trulli-Glock, a Red Bull a Coulthard-Webber, míg a Honda a Button-Barrichello párossal vághat neki a következő világbajnoki szezonnak.
Legfrissebb hírek

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
12 órája

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
2026.11.03. 12:21

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
2026.11.02. 17:10

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
2026.11.02. 15:03

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
2026.11.02. 10:32

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
2026.11.02. 08:32