Fernando Alonso távozott a McLaren-Mercedes csapatától

2007.11.02. 13:59
Távozott Fernando Alonso a McLaren-Mercedes együttesétől. A spanyol pilóta viszonya már korábban megromlott a vezetőséggel és csapattársával, Lewis Hamiltonnal.
Fernando Alonso búcsút intett a McLarennek
Reuters
Fernando Alonso búcsút intett a McLarennek
Fernando Alonso búcsút intett a McLarennek
Reuters
Fernando Alonso búcsút intett a McLarennek

Az El Mundo Deportivo című spanyol lap közölte elsőként, hogy Fernando Alonso otthagyta a McLaren-Mercedest, és nem sokkal később ezt követte a spanyol versenyző és a klub által kiadott megerősítés.

Alonso két világbajnoki cím után szerződött a McLarenhez, ahol azonban egy vitákkal teli szezont hagyott maga mögött. Nem elég, hogy végül a harmadik helyet szerezte csak meg a világbajnoki pontversenyben Kimi Räikkönen és Lewis Hamilton mögött, angol csapattársával és a vezetőséggel is sokáig vitában állt.

Az oviedói versenyzőnek még egy évig érvényes volt a szerződése, de sikerült a McLarennel egy olyan megállapodást kötnie, hogy nem tartozik bánatpénzzel a távozása miatt.

„A legjobbakat kívánjuk Fernandónak” – mondta Ron Dennis csapatfőnök. – „Ő nagyszerű pilóta, de nem igazán tudtunk együtt dolgozni, és a végén arra a következtetésre jutottunk, hogy jobb, ha különválnak útjaink.”

Alonso valószínűleg visszatér volt csapatához, a Renault-hoz.
Legfrissebb hírek

Verstappen szerint a 2027-re tervezett szabályváltozások sem lesznek elegendők

F1
2026.05.11. 13:23

A Red Bull felkészül Verstappen távozására is: Piastrit szemelte ki utódnak – sajtóhír

F1
2026.05.07. 15:25

„Erre nincs mentség” – a McLaren csalódott, hogy elszalasztotta a győzelmet Miamiban

F1
2026.05.04. 15:15

„Csak a Ferrarinak adatott meg a luxus” – Alonso szerint jogtalan előnyhöz jutott a rivális az esős Pirelli-teszt által

F1
2026.05.03. 17:59

Közeleg a visszavonulás? – Alonso nyáron hoz döntést a jövőjéről

F1
2026.05.01. 16:24

Szabályváltozások, eső, sprint – új bajnokság kezdődik Miamiban?

F1
2026.04.30. 14:20

A McLaren csapatfőnöke: Teljesen új autóval megyünk Miamiba

F1
2026.04.24. 08:50

Verstappen versenymérnöke a McLarenhez szerződik – hivatalos

F1
2026.04.09. 17:53
Ezek is érdekelhetik