A száguldó cirkusz históriás könyve Alonso végső győzelmét ígéri

Vágólapra másolva!
2007.10.08. 09:48
A Formula–1 történetében előforduló hasonló helyzetek Fernando Alonso végső győzelmét ígérik a világbajnoki címért folyó harcban. A Kínai Nagydíjon a vb-éllovas Lewis Hamilton kiesett, és mivel a versenyt Kimi Räikkönen (Ferrari) nyerte Fernando Alonso (McLaren-Mercedes) előtt, Interlagosban, az idényzárón még három pilóta szerezheti meg az aranyérmet. Hamiltonnak 107, Alonsónak 103, Räikkönennek 100 pontja van.
A Kínai Nagydíjon Räikkönen (balra) megelőzte Hamiltont, a pontversenyben viszont még hét ponttal mögötte áll
Imago
A Kínai Nagydíjon Räikkönen (balra) megelőzte Hamiltont, a pontversenyben viszont még hét ponttal mögötte áll
A Kínai Nagydíjon Räikkönen (balra) megelőzte Hamiltont, a pontversenyben viszont még hét ponttal mögötte áll
Imago
A Kínai Nagydíjon Räikkönen (balra) megelőzte Hamiltont, a pontversenyben viszont még hét ponttal mögötte áll

Sanghaji kiesése ellenére még mindig Lewis Hamiltonnak van a legnagyobb esélye a világbajnoki címre a Formula–1-ben. Ha a 22 éves brit újonc Interlagosban, a Brazil Nagydíjon az első két hely valamelyikén végez, övé az aranyérem, és akkor is, ha harmadik lesz, és Fernando Alonso nem nyer.

Sőt, lehet akár ötödik is, ha nem spanyol riválisa nyeri meg a versenyt, valamint hatodik, ha Räikkönen nem győz, illetve Alonso nem végez előrébb az ötödik helynél. Lehetne még folytatni, de fölösleges, lássuk inkább, hogyan gondolja mindezt Hamilton és Alonso.

„Nem élheted le úgy az életedet, hogy nem hibázol” – nyilatkozta a McLaren-Mercedes brit versenyzője azt követően, hogy a Kínai Nagydíjon részben a saját, részben a csapat hibájából nem szerzett pontot.

„Már túl vagyok rajta, és tudom, hogy a csapat nagyon keményben dolgozik, hogy Brazíliában visszavágjunk.”

Alonso négypontos hátrányban van, ezért még mindig nagyon óvatos.

„Remélem, jó eredményt érek el az idényzárón, de ami a bajnokságot illeti, ahhoz, hogy megszerezzem a címet, még valami drámainak kell történnie” – fogalmazott a spanyol, majd hozzátette:

„Ha a Brazil Nagydíj normális verseny lesz, a címvédés lehetetlen.”

Ugyanakkor a száguldó cirkusz története azt mutatja, hogy Alonsónak jobbak az esélyei, mint gondolja.

Utoljára 1986-ban fordult elő, hogy az idényzáró előtt még három pilótának volt esélye megszerezni a világbajnoki címet.

Ekkor az Ausztrál Nagydíj előtt Nigel Mansell vezetett, megelőzve Alain Prostot és a csapattárs Nelson Piquet-t.

A versenyt végül Prost nyerte meg, Mansellnek pedig felrobbant a gumija, így búcsúzhatott az aranyéremtől. További hat évet kellett várnia arra, hogy végre világbajnok legyen.

Az első év, 1950 óta nyolc hasonló helyzet adódott, és csupán három esetben maradt az élen az a pilóta, aki a záró futam előtt is első volt a pontversenyben.

Négyszer lett világbajnok az a versenyző, aki a második helyen állt.

Érdekesség továbbá, hogy Fernando Alonso az előző két világbajnoki címét Interlagosban szerezte meg, azon a pályán, ahol Hamilton mostanáig még csak nem is vezetett. Persze ez nem jelent különösebb hátrány az ifjú britnek, aki az idén háromszor is olyan helyszínen tudott első lenni, ahol korábban még nem járt.

Sok múlik majd azon, hogy Hamilton és Alonso közül melyikük erősebb mentálisan, ki az, aki képes lesz majd megszabadulni a vállára nehezedő tehertől. És akkor még nem beszéltünk Kimi Räikkönenről, aki a legkevésbé esélyes, így ő valóban úgy érezheti, hogy nincs veszíteni valója.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik