Felipe Massa készen áll a „végső harcra” a nagyon erős Ferrarival

Vágólapra másolva!
2007.09.03. 13:16
Az összetett verseny harmadik helyén álló Felipe Massa elszántan és felkészülten várja az 58. Formula-1-es világbajnokság hajráját, amely a hétvégi Olasz Nagydíjjal kezdődik. A brazil versenyző a múlt heti monzai tesztek tapasztalata alapján úgy érzi, a Ferrari roppant erős autóval szerepel majd az Autodromo Nazionalén a szintén kiváló McLaren ellen.
Felipe Massa elszántan várja a végső harcot
Reuters
Felipe Massa elszántan várja a végső harcot
Felipe Massa elszántan várja a végső harcot
Reuters
Felipe Massa elszántan várja a végső harcot

Massa megnyerte az idei szezon második és harmadik futamát, de utána gödöre került, ehészen Isztambulig kellett várnia a következő diadalra. A Török Nagydíjon remekül vezetett, élt az első rajhelyből fakadó előnnyel és bebizonyította, komolyan kell számolni vele a végelszámolásnál.

A múlt heti monzai gyakorláson némi meglepetésre a McLaren minden nap gyorsabb volt a Ferrarinál, de ez nem aggasztja Massát.

„Nagyon erősek voltak, de mi is rendkívül eredményes és érdekes munkát végeztünk. Nagyon jók leszünk az Olasz Nagydíjon” – mondta Massa.

A brazil pilóta és csapattársa, a finn Kimi Räikkönen a hétvégén a Ferrari hazai pályáján szerepel, így óriási teher nehezedik a kettősre. A rendkívül fanatikus olasz szurkolók ugyanis egyértelműen a maranellói csapat diadalmenetére számítanak.

„Nagyon szoros a világbajnokság, négy versenyző csatázik a győzelemért. Ezért mindent meg kell tennem azért, hogy eredményesebb legyek a többieknél. A maximumot kell nyújtanom a szezon végéig, vagy legalábbis törekszem majd erre” – szögezte le elszántan Felipe Massa.

A brazil versenyző kitért arra is, hogy a múlt heti teszten számos aerodinamikai megoldást próbált ki, eredményesen.

Tavaly igazán emlékezetes volt a monzai hétvége, hiszen a hétszeres világbajnok Michael Schumacher győzött és utána bejelentette visszavonulását.

Utána az is kiderült, hogy helyére Kimi Räikkönen érkezik a McLarentől.

BELSŐKAMERÁS FELVÉTEL FELIPE MASSA TAVALYI MONZAI EDZÉSKÖRÉRŐL


A TAVALYI OLASZ NAGYDÍJ ÖSSZEFOGLALÓJA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik