McLaren-ügy: Ecclestone a kizárást sem tartja elképzelhetetlennek

2007.05.30. 15:33
Bernie Ecclestone szerint a kizárás vagy a pontlevonás lenne a legmegfelelőbb büntetés, ha beigazolódik, a McLaren-Mercedes vétett a szabályok ellen az 58. Formula-1-es világbajnokság Monacói Nagydíján. A száguldó cirkusz nagyhatalmú vezetője szerint a pénzbírság már nem lenne megfelelő szankció, amennyiben bebizonyosodik, hogy a wokingiak sportszerűtlenül döntötték el az elsőséget versenyzőik között.
Lewis Hamilton arcán látszik, kissé csalódott a második hely miatt
Lewis Hamilton arcán látszik, kissé csalódott a második hely miatt
Lewis Hamilton arcán látszik, kissé csalódott a második hely miatt
Lewis Hamilton arcán látszik, kissé csalódott a második hely miatt

Lewis Hamilton a Monacói Nagydíj utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy az időmérő edzésre öt-hat körrel több benzint kapott csapattársánál, a futamon diadalmaskodó Fernando Alonsónál, azonban a megbeszélttel ellentétben a huszonkét éves pilótát három körrel hamarabb hívták ki a bokszba. A fiatal versenyző állítása nagy felháborodást keltett a brit médiában, hiszen így nem volt esélye arra, hogy megnyerje a futamot.. Azt is elmondta, a csapat arra kérte, vegyen vissza a tempóból, hogy még véletlenül-e se üsse ki magát vagy előtte haladó csapattársát a versenyből.

A FIA ezért vizsgálatot indított a McLaren Mercedes ellen, hiszen elméletben a csapat ilyen módon nem befolyásolhatja a verseny végeredményét.

„Nem tudom, hogy volt-e csapatutasítás vagy sem. Egy dolog azonban egyértelmű: ha volt csapatutasítás a versenyzők sorrendjére vonatkozóan, ha bárki arra utasította, hogy lassítson és őrizze akkori pozícióját, akkor azzal vétett valamennyi szabályunk ellen” – szögezte le Ecclestone.

A brit sportvezető ezután ki is tért arra, milyen szankciót látna jogosnak, ha kiderül a McLaren vétkessége.

„Ha volt csapatutasítás, akkor örülhetnek, ha csak olyan pénzbírságot kapnak, mint annak idején a Ferrari. Ki kellene őket zárni, de legalább pontokat kellene levonni. A pénzbírság ugyanis a McLaren anyagi lehetőségeit is figyelembe véve, nem lenne olyan hatású, mint egy pontlevonás” – jelentette ki a sportág első számú vezetője.

Bernie Ecclestone hozzátette: ha volt csapatutasítás, akkor az nem a versenyzők hibája.

„Mit tehetnék, ha a versenyződ lennék és azt mondanád nekem, hogy maradjak a helyemen és ne előzzem meg az élen haladó srácot? Azokat kell megbüntetni, akik adták az utasítást” – jegyezte meg a sportvezető.

Ron Dennis az istálló csapatfőnöke tagadja, hogy Fernando Alonso lenne az elsőszámú pilótája, és azt is, hogy ennek érdekében a spanyol világbajnok kedvezőbb feltételek mellett versenyezhet.

"Nem manipuláltuk a futamot! Igaz, vannak kivételes körülmények verseny közben" – nyilatkozta a csapatfőnök.

A Formula-1 számos fontos személyisége, többek között Patrick Head, Nki Lauda és Gerhard Berger is kiállt a McLaren meleltt, egyikük sem tartja elfogadhatatlannak a csapat taktikáját érintő döntést.

Öt évvel ezelőtt az Osztrák Nagydíjon a Ferrari határozott „parancsára” engedte maga elé a hajrában Rubens Barrichello a pontversenyben éllovas Michael Schumachert, s a döntés 1 millió dolláros pénzbüntetést vont maga után. Az F-1-es szabályzat azóta tiltja a csapatutasítást.
Legfrissebb hírek

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36
Ezek is érdekelhetik