Fernando Alonso felkészülését a két világbajnoki cím is segíti

2007.03.15. 10:47
Fernando Alonso nyugodtan és rutinosan készült az 58. Formula-1-es világbajnokság első futamára, elmondása szerint a 2005-ben és 2006-ban megnyert két vb-cím jelentősen megkönnyítette a dolgát. A McLaren-Mercedes új ásza ismét leszögezte: a csapatváltással új motivációt szerzett, s természetesen szeretne ismét első helyen végezni az összetett versenyben.
Fernando Alonso magabiztosan pózol Melbourne-ben
Reuters
Fernando Alonso magabiztosan pózol Melbourne-ben
Fernando Alonso magabiztosan pózol Melbourne-ben
Reuters
Fernando Alonso magabiztosan pózol Melbourne-ben

„Őszintén megmondom, könnyebb a helyzetem azzal, hogy már kétszer nyertem meg a világbajnokságot. Tudom, miként készüljek a versenyekre, fizikailag és mentálisan – mondta a Renault-t a tavalyi szezon után elhagyó klasszis, majd hozzátette: - A teljesen új kihívás a motivációmra is kedvező hatást gyakorolt. Új csapatomban is mindent megteszek a győzelemért.”.

Szavazás

Ön szerint ki lesz a világbajnok 2007-ben?

Írja be az itt látható számot!
A kétszeres világbajnok ezután kitért a szezon előtti időszakra is, de a tesztek eredményeiből nem akart messzemenő következtetéseket levonni, noha új csapatának autója elég gyorsnak tűnt, igaz időnként műszaki hibák is előfordultak.

„Soha sem lehet tudni, mit hoz az első verseny. A nyitó futam mindenben különbözik a tesztektől, sokakat érhet meglepetés. Az autók igazi megítélésére három-négy futamot kell várni. A téli teszteket nehezen lehet megítélni, de reálisan nézve azt kell mondjam: a Ferrari nagyon erősnek tűnik. De majd meglátjuk, mit hoznak a futamok” – jelentette ki a wokingi istálló első számú versenyzője.

Fernando Alonso saját csapatáról is beszélt, s egyáltalán nem titkolja, jó eredményeket vár.

„Sokat javultunk a Melbourne előtti utolsó tesztet követően. A tapasztalatok alapján igen csak versenyképesnek kell lennünk” – jegyezte meg a kétszeres világbajnok.

Fernando Alonso tavaly még nagy csatákat vívhatott az összetettben hétszer győztes Michael Schumacherrel, de erre idén már nem kerülhet sor a német zseni visszavonulása miatt. Az újságírók erről meg is kérdezték a spanyol klasszist, aki gyorsan rövidre zárta a témát.

„Nekem nem hiányzik Michael” – szögezte le a címvédő.
Fernando Alonso sokat vár a McLaren idei autójától
www.autosport.com
Fernando Alonso sokat vár a McLaren idei autójától
Legfrissebb hírek

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02

Későn jöhetett a McLaren feltámadása

F1
2026.09.16. 07:58

C. Ronaldo után szabadon: Norrisnak senki sem mondja meg, mit ihat a futam után

F1
2026.09.15. 13:06

Fernando Alonso: Ebben az akkumulátorbajnokságban vannak nem szándékos előzések

F1
2026.09.11. 12:00

F1: a McLaren a kanyargós Madringen vágna vissza a Mercedesnek

F1
2026.09.11. 09:29

Antonelli újabb lépést tehet a vb-cím felé? Madridban borulhat a papírforma

F1
2026.09.10. 16:15

Norris szerint a McLaren nem harcolhat a pole-ért Monzában; Briatore botrányt keltett a pénteki edzésnapon

F1
2026.09.04. 20:28