Fernando Alonso: Megelégednék három világbajnoki címmel

Vágólapra másolva!
2006.10.24. 13:02
Fernando Alonso huszonöt évesen már kétszeres világbajnok, de ettől még nem szökött az egekbe az önbizalma, mivel pályafutása végén már három végső elsőséggel is elégedett lenne. Így beérné – többek mellett – a néhai Ayrton Sennát, s őt úgy is „másolná”, hogy sohasem szerződik a Ferrarihoz.
Alonso kedvenc F-1-es trófeája
Reuters
Alonso kedvenc F-1-es trófeája
Alonso kedvenc F-1-es trófeája
Reuters
Alonso kedvenc F-1-es trófeája

„Szép cél, hogy Sennához hasonlóan háromszoros világbajnok legyek. További hasonlóságot jelent, hogy én is a McLarenhez igazoltam, s soha nem akarnék szerepelni a Ferrariban” – mondta az oviedói születésű klasszis a Telecinco spanyol televíziós csatornának adott interjújában.

Fernando Alonso az idei szezon első felében nagy előnyt szerzett Michael Schumacherrel szemben, majd az 57. Formula-1-es világbajnokság hajrájában – némi szerencsével – visszaverte ellenfele támadásait. Igaz, a Ferrari visszavonuló hétszeres világbajnokát technikai gondok hátráltatták az utolsó két futamon, de mindez nem csökkenti a Renault-t elhagyó pilóta érdemeit. A spanyol versenyző idénye ugyanis szintén nem volt zökkenőmentes, s ezt ő sem felejti el az öröm napjaiban.

Mindenki boldog volt az interlagosi dobogón
Reuters
Mindenki boldog volt az interlagosi dobogón

„Nagyon mérges lettem volna, ha nem én nyerem az idei világbajnokságot. Igazságtalannak tartottam volna, hiszen értek igazságtalan büntetések, például Monzában. Ez ugyanakkor növelte a motivációmat, Brazíliában biztossá akartam tenni a sikeremet, amiért az egész szezonban keményen dolgoztam” – szögezte le Fernando Alonso.

A spanyol csillag az évzáró interlagosi futamon második lett a ferraris Felipe Massa mögött, így végül 13 ponttal előzte meg a negyedik helyen célba érkező Michael Schumachert.
Legfrissebb hírek

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
2025.07.28. 13:11

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
2025.07.27. 12:52

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
2025.07.27. 12:22

F1 75: a Ferrari kettős győzelemmel tisztelgett Enzo Ferrari emléke előtt

F1
2025.07.26. 09:10

F1 75: Mansell gumija felrobbant Adelaide-ben, s odalett a vb-címe

F1
2025.07.24. 10:26

F1 75: Lauda Hollandiában aratta karrierje utolsó, 25. győzelmét

F1
2025.07.23. 11:05

„Olyan volt, mintha a világbajnoki címért küzdene!” – Bortoleto azt hitte, kíméletesebb lesz vele Alonso

F1
2025.06.30. 12:27

Hazai pályán lettek meg az első pontok, de Alonsóban vegyes érzések kavarognak

F1
2025.06.03. 12:53
Ezek is érdekelhetik