FTC: BL-kiemelést is érhet a jó El-szereplés

B. L.B. L.
2022.10.15. 07:22
null
Dibusz Dénesék már kilenc koefficienspontot szereztek a mostani évadban, jövőre akár a selejtező harmadik körében is kiemeltek lehetnek (Fotó: Mirkó István)
A Ferencváros kiváló El-szereplése hatással lehet a következő idény(ek) kilátásaira a nemzetközi kupaporondon.

A zöld-fehérek 15.5-ös UEFA-együtthatóval kezdték az évadot, ami elegendő volt a Bajnokok Ligája selejtezőjében a második körös kiemelésre. Az Európa-liga csoportkörében szerzett kilenc pontjával a gárda már hat koefficienspontot szerzett, s mivel egy olyan idény esik ki, amelyben csupán 0.5-ös együtthatója volt, elkönyvelhetjük, hogy a következő évadban legalább 21 áll majd a neve mellett.

Milliárdokat keresett a továbbjutás küszöbén álló Ferencváros
Fókusz – Somogyi Zsolt jegyzete

Ha megnyeri csoportját, újabb 4+1, ha pedig másodikként végez, 2 együtthatópontot gyűjt a továbbjutással – nem beszélve arról, hogy a hátralévő két meccsével is gyarapodhat a szám, győzelem esetén kettőt, döntetlen esetén pedig egyet szerezhet.

Emlékeztetnénk, a nyári BL-selejtezők harmadik körében 23.5-ös együtthatóval a második fordulóban a Malmőt kiejtő Zalgiris Vilnius volt az utolsó a kiemelt csapatok rangsorában, így nem zárható ki, hogy ha bajnok lesz a Ferencváros és eljut odáig, a következő kiírásban akár a harmadik fordulóban is kiemelt lehet, amire korábban nem volt még példa.

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FERENCVÁROS 4 3 – 1 7–7 0 9
2. Trabzonspor 4 2 – 2 9–7 +2 6
3. Monaco 4 2 – 2 4–6 –2 6
4. Crvena zvezda 4 1 – 3 6–6 0 3

EURÓPA-LIGA
A H-CSOPORT EREDMÉNYEI
1. FORDULÓ

Crvena zvezda (szerb)–Monaco (francia) 0–1
Ferencváros–Trabzonspor (török) 3–2

2. FORDULÓ
Trabzonspor (török)–Crvena zvezda (szerb) 2–1
Monaco (francia)–Ferencváros 0–1

3. FORDULÓ
Crvena zvezda (szerb)–Ferencváros 4–1
Monaco (francia)–Trabzonspor (török) 3–1

4. FORDULÓ
Ferencváros–Crvena zvezda (szerb) 2–1 (1–0)
Trabzonspor (török)–Monaco (francia) 4–0 (1–0)

Legfrissebb hírek

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
2 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
10 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
10 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
10 órája

Értékelje a Ferencváros játékosainak Viktoria Plzen elleni teljesítményét!

Európa-liga
11 órája

Zachariassen duplájával az FTC legyőzte a Viktoria Plzent, és százszázalékos maradt az El-ben

Európa-liga
11 órája

Így duplázott Zachariassen a Plzen ellen – videók

Európa-liga
11 órája

Határtalan Fradi-öröm, Erkölcs, Erő, Egyetértés – galéria

Európa-liga
12 órája