Az FTC 97 százalékos valószínűséggel ott lesz a legjobb 24-ben, de a top 8 sem elérhetetlen

CS. M.CS. M.
2024.11.29. 14:27
Pascal Jansen csapata sikeres az európai kupaporondon (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros a Groupama Arénában 4–1-re legyőzte a svéd Malmőt, ezzel hatalmas lépést tett az El-továbbjutás felé. A Football Meets Data azt is megmondta, mekkorát.

 

A Football Meets Data statisztikai oldal az X-en tette közzé valószínűségszámítását, amelyet tízezer szimulációt követően állapított meg az Európa-liga alapszakaszának ötödik fordulója után. Eszerint a Ferencváros jelenlegi 9 pontjával már 97 százalékos valószínűséggel bekerül a rájátszást jelentő legjobb 24-be, de még arra is van tizenhat százaléknyi sansza, hogy egyenes ágon nyolcaddöntőbe jusson, tehát a legjobb nyolc csapat egyike legyen. 

Verseny az egyenes ágú BL-indulásért: az FTC győzelmének köszönhetően először került top tízbe azon a listán, amelynek első helyezettje – feltéve persze, ha bajnoki címet szerez az idény végén hazájában – selejtező nélkül, egyenes ágon jut fel a Bajnokok Ligája főtáblájára a következő évadban. A hazájuk élvonalát vezető csapatok között ráadásul 35.000 koefficiens pontjával már negyedik a Ferencváros az Olympiakosz, a Crvzena zvezda és a Köbenhavn mögött. 

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 5. FORDULÓ
FERENCVÁROS–MALMÖ (svéd) 4–1 (2–1)
Budapest, Groupama Aréna. Vezette: Aliyar Aghayev (Zeynal Zeynalov, Akif Amirali) – azeriek
FTC: Dibusz – Makreckis, I. Cissé (Szalai G., 86.), Gartenmann, Ramírez – Abu Fani (Rommens, 86.), Maiga – Kady (Ben Romdan, 74.) – Saldanha (Zachariassan, 62.), A. Traoré – Varga B. (Pesics, 86.). Vezetőedző: Pascal Jansen
MALMÖ: Friedrich – Stryger (Skogmar, 83.), Rösler, Zatterström, Busanello – Pena (Kise Thelin, 66.), Johnsen – Rosengren, Christiansen (Loukili, 83.), Bolin (D. Gudjohnsen, 87.) – Botheim (O. Berg, 83.). Vezetőedző: Henrik Rydström
Gólszerző: Varga B. (8., 11. – az elsőt 11-esből), Kady (53.), I. Cissé (74.), ill. Botheim (18. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
4 órája

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
4 órája

Gruber Zsombor nem tudja felfogni, hogy csak második lett a Ferencváros

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:30

Robbie Keane: A Barcelona érdeklődik irántam...

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 20:58

Hiába a sima FTC-siker a ZTE ellen, a zöld-fehérek csak a 2. helyen végeztek az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06

Philippe Rommens: A bajnoki arannyal teljesedne ki a boldogságom

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 12:42

Stratégiai döntések – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 23:27

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15
Ezek is érdekelhetik