A harmincöt esztendős Sáfár Szabolcs minden bizonnyal első számú kapusként kap helyet csapatában, annak ellenére, hogy tavasszal a súlyos vállsérülése miatt négy hónapot kihagyott. A rutinos futballistának hatalmas küzdelmet kell folytatnia az egyes számú mezért a tizenkilenc esztendős Heinz Lindnerrel és a huszonhat éves Robert Almerrel.
A görögöknél légióskodó Megyeri Balázst éppen indulás előtt sikerült elérnünk. „Mindenképpen nyerni szeretnénk Albániában – mondta a fiatal kapus a Nemzeti Sportnak. – Én kispados leszek, ugyanis a csapat első számú kapusa továbbra is a már legendának számító Antonisz Nikopolidisz, a Besa ellen is ő véd majd. Nagyon örülök azonban már annak is, hogy a csapattal utazhatok." Az ifjú tehetséget júniusban a Ferencvárostól vásárolta meg az Olympiakosz Pireusz, s három évre szóló szerződést kötött vele. „Remekül sikerült a müncheni edzőtábor, azt hiszem, elég jól beilleszkedtem a csapatba, az pedig külön öröm, hogy sok a fiatal játékos a keretben"
| A 2. SELEJTEZŐKÖR PÁROSÍTÁSA |
| Cercle Bruges (belga)–TPS Turku (finn) |
| Motherwell (skót)–Breidablik (izlandi) |
| HNK Sibenik (horvát)–Anorthoszisz Famaguszta (ciprusi) |
| FC Lausanne (svájci)–FK Borac Banja Luka (boszniai) |
| Siauliai (litván)–Wisla Kraków (lengyel) |
| Kalmar FF (svéd)–Dacia Chisinau (moldovai) |
| FC Utrecht (holland)–KF Tirana (albán) |
| Gorica (szlovén)–Randers FC (dán) |
| Marítimo (portugál)–Sporting Fingal (ír) |
| FK Suduva (litván)–Rapid Wien (osztrák) |
| FK Ventspils (lett)–Teteksz (macedón) |
| OFK Beograd (szerb)–Torpedo Zsodino (fehérorosz) |
| Olimpia Balti (moldovai)–Dinamo Bucuresti (román) |
| MyPa-47 (finn)–Sant Julia (andorrai) |
| Videoton (magyar)–NK Maribor (szlovén) |
| Bröndby IF (dán)–FC Vaduz (liechtensteini) |
| Stabaek IF (norvég)–Dnyepr Mogiljev (fehérorosz) |
| Shamrock Rovers (ír)–Bnei Jehuda (izraeli) |
| Elfsborg (svéd)–Iskra-Stal (moldovai) |
| KR Reykjavík (izlandi)–Karpati Lviv (ukrán) |
| Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Mogren (montenegrói) |
| Austria Wien (osztrák)–Siroki Brijeg (boszniai) |
| FK Tauras (litván)–APOEL (ciprusi) |
| Molde (norvég)–FK Jelgava (lett) |
| FC Zesztafoni (grúz)–Dukla Banská Bystrica (szlovák) |
| Honka Espoo (finn)–Bangor City (walesi) |
| Levszki Szófia (bolgár)–Dundalk (ír) |
| FC WIT (grúz)–Baník Ostrava (cseh) |
| FK Rabotnicski (macedón)–Mika (örmény) |
| Atirau (kazah)–Győri ETO FC (magyar) |
| FK Karabah (azeri)–Portadown (északír) |
| Besiktas (török)–Vikingur (feröeri) |
| Differdange (luxemburgi)–Szpartak Zlatibor Voda (szerb) |
| Dinamo Minszk (fehérorosz)–Sillamäe Kalev (észt) |
| Valletta FC (máltai)–Ruch Chorzów (lengyel) |
| FK Baki (azeri)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) |
| Zrinjski (boszniai)–Tre Penne (San Marinó-i) |
| Dinamo Tbiliszi (grúz)–Gefle IF (svéd) |
| Hajduk Split (horvát)–Cliftonville (északír) |
| Besa (albán)–Olympiakosz Pireusz (görög) |







